Megnehezítették a gyerekkorát a szellemek, ma már belőlük él a magyar nő

Valkusz,Lili,szellem,iskola
Valkusz Lili egy iskolát hozott létre.
Vágólapra másolva!
Valkusz Lili gyerekkora óta látja a szellemeket, akik állítása szerint szüntelenül megjelennek nála. Gyerekkorában rengeteget szenvedett emiatt, nagyapja szelleme viszont segített neki elfogadni ezt a képességét, egész életében próbált utat mutatni neki. A fiatal nőnek időközben annyira sikerült megbarátkoznia ezzel a dologgal, hogy iskolát nyitott a hozzá hasonló emberek részére.
Vágólapra másolva!

Valkusz Lili gyerekkorát megnehezítették a szellemek

Észrevették, hogy látom őket, és állandóan jöttek felém.

 Nagyon kemény éjszakáim voltak. Sokszor sírva ébredtem" - kezdte a Ripostnak a fiatal nő, aki volt, hogy sírva ébredt, annyira félt. "Egy fej nélküli szellem jött be szobámba, az ajtóban állt. Zokogtam, nem értettem, mit akar. Anyáék bejöttek és elmondtam, hogy mit látok. Azt felelték, kérdezzem meg, mit akart. Kértük, hogy keresse máshol, és így is tett. Ezután tovább ment keresni."

Azt mondta, nagyapja, Pál is emberi alak formájában jelent meg nála. Lili életében nem ismerte, szellemével viszont sokat találkozik vele. "A szegedi Ságvári Gimnáziumban volt igazgató. Nagyon jó ember volt. Azt mondta, azért jött vissza hozzám, hogy segítsen nekem, amikor egyedül vagyok."

Tizennégy éves korától kezdve, próbálta elnyomni ezt a képességét, ekkor depressziós lett és különböző betegségekkel közdött. Ezen az időszakon is a nagypapája segítette át. 

Az iskolatársaim nem fogadtak el, nem értették, miket látok. Sokszor segített nagyapó, hogy ne ezekkel az érzésekkel aludjak el. Minden reggel ott ült a szelleme az ágyam szélén, simogatta a fejemet és nyugtatott.

Valkusz Lili Párizsból hazatérve döntött úgy, segít azokon, akik hozzá hasonlóan élnek, létrehozta a Szellemsulit.

A szellemek sokat segítenek. Engem ők tanítottak meg kommunikálni, és a testben rejlő öngyógyító képesség kiaknázására is.

 Mindig akkor jelennek meg, amikor szükségünk van rá és utat mutatnak. Mégis az a kép van róluk, amit a horrorfilmekben vagy rémtörténetekben látunk. Az emberek nagyon sokfélét tapasztalnak szellemekről, és nem tudnak erről kivel beszélni. Segítek megérteni a szellemeket, az embereket közelebb hozom hozzájuk, hogy lássák, nem olyan riasztók, mint hiszik. Ennek megértetése az egyik küldetésem."

Valkusz,Lili,szellem,iskola
Valkusz Lili egy iskolát hozott létre.
Fotó: Ripost - olvasói fotó