A kormányt is hibáztatja a megvert újságíró

2007.06.26. 7:59

Az ellenzéki pártok bírálata után a kormánypártok felelősségéről is írt a korábban olajügyekkel foglalkozó, pénteken összevert tényfeltáró újságíró a blogjában. Kármán Irén kijelentette: a gazdasági bűncselekmény-sorozat kormányokon átívelően folyt.

"Azt kérdeztétek és kérdezik folyamatosan tőlem, hogy mi arról a véleményem, hogy szaros-e a másik oldal is. Igen" - írta az életveszélyesen megvert újságíró, Kármán Irén hétfő este az internetes naplójába. Kármán korábbi blogbejegyzésében álszentnek nevezte, hogy az ellenzéki pártok kinyilvánították szolidaritásukat a vele történtekkel kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy "velejéig korrupt pártok" jelentkeznek ügye kapcsán az ország megmentésére, pedig szerinte az MDF és a Fidesz akadályozta az olajügyek feltárását.

Hétfő este az eddigiekhez annyit tett hozzá, hogy "kormányokon átívelően folyt a rendszerváltás utáni legnagyobb gazdasági bűncselekmény-sorozat". Az olajügyekről korábban könyvet író, majd dokumentumfilmet forgató újságíró ugyanakkor hozzátette: "kormányváltás helyett és időközi választások helyett a törvényes hatalomnak kell megadni azt az esélyt, hogy kisöpörje azt, ami a szőnyeg alatt van, és lehetőséget adjon arra, hogy ne egy bezárkózott,megfélemlített országban éljünk".

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétfői parlamenti ülésen azt ígérte: átnézik a 85 évre titkosított anyagokat, és politikai okból semmit nem tartanak titokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK