A végén odalépett a parlament

Vágólapra másolva!
Sötéten kezdődött a parlament idei utolsó ülése: elbuktak Sólyom László államfő ombudsmanjelöltjei. Átment viszont a 2008-as költségvetés, megszavazták az egészségbiztosítási törvényt, rábólintottak a vizitdíjról, tandíjról, illetve a kórházi napidíjról szóló népszavazásra, és mi lettünk az EU eminensei azzal, hogy elsőként fogadtuk el az alkotmány helyébe lépő szerződést. Sőt, 2009-től a melegek is örökölhetnek egymás után. Események és tudnivalók - olvassa el cikkünket!
Vágólapra másolva!

19.40

Csáky András, az egészségügyi bizottság MDF-es tagja az [origo] tudósítójának megerősítette, hogy olyan, a jogszabályban szereplő fogalmak tisztázásáról dúl a vita, mint a fejkvóta vagy a betegút, de tartalmi változásról nincs szó. Mint mondta, törvényi lehetőség van arra, hogy más törvénnyekkel való koherencia érdekében ajánlásokat fogalmazzon meg az alkotmányügyi bizottság.

19.20

Indulatos vita dúl az egészségbiztosítási törvényről: Mikola István után más ellenzéki képviselők is felszólaltak azt kritizálva, hogy nem kapták meg idejében az alkotmányügyi bizottság záróvitához készített, 134 pontból álló ajánlását, így azt nem tudták áttanulmányozni. Szili Katalin többeket rendreutasított, mondván, ne vitázzanak már ezen tovább, Salamon Lászlótól, a KDNP képviselőjétől pedig megvonta a szót azzal az indokkal, hogy nem a szabályok szerint szólt hozzá. A teremben állandóak a bekiabálások, a hangzavar az [origo] tudósítója szerint. Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke is felszólalt, megismételte, hogy tartalmi változtatást már nem hajtottak végre a javaslaton, mindössze koherenciazavarokat megszüntető pontosítások történtek.

19.10

Közben a rendőrség lezárta a Kossuth tér egy részét, a keresztutcáknál villogó rendőrautók állnak, egyedül az Alkotmány utca felé lehet közlekedni. Helyszíni tudósítónk szerint a villamos jár, a közeli Vértanúk terén összesen 30-40 tüntető van, zenét hallgatnak, és árpádsávos zászlókat lengetnek.

19.00

Javában tart az egészségbiztosítási törvényjavaslat záróvitája az Országgyűlésben, az ellenzéki hozzászólók azt kifogásolják, hogy még az egészségügyi bizottság mai, utolsó ülésén is változtattak a jogszabályon. Az SZDSZ-es Béki Gabriella szerint azonban csupán fogalmi pontosítások voltak, érdemi változást nem jelentenek, Szili Katalin is azt kérte, ne tévesszék meg az embereket azzal, mintha ezek módosító javaslatok lennének. Mikola István azonban azt állítja, csak most kapták meg a legutolsó változatát a biztosítási törvénynek, így nonszensz, hogy zárószavazást tartanak róla.

18.45

Demonstrálók gyülekeznek Budapesten, a Vértanúk terén. A közeli Kossuth téren rendőrök várakoznak, több rendőrségi jármű, köztük egy kordonszállító teherautó is feltűnt, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Tafferner Éva az [origo]-nak azt mondta, csak egy bejelentett tüntetés biztosításáról van szó.

18.20

Elfogadta az Országgyűlés a 2008. évi költségvetést 206 igen, 167 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. Az eredmény kihirdetése után Gyurcsány Ferenc odament, és kezet fogott Veres János pénzügyminiszterrel. A gesztust az ellenzék kifütyülte, a szocialisták erre tapsolni kezdtek.

18.15

A szavazást követően Péterfalvi rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta: "a politikusok tudják, hogy mi volt a nemek mögött". Arra a kérdésre egyelőre nem tudott válaszolni, vállalná-e újra a jelöltséget. A nagy arányban leszavazott Nagy Boldizsár szintén azt nyilatkozta, hogy nem látja a szakmai érveket az elutasítás mögött. Hozzátette, nem tudja, hogy a szavazás a személyükről vagy valami másról folyt-e.

Sólyom László két ombudsmanjelöltjének leszavazása után kijelentette: csalódást okozott számára a szavazás, az országgyűlési bizottságok támogatták mindkét jelöltet, így a Ház döntése szerinte szakmai alapok nélküli volt. Hisz abban, hogy a jelöltek alkalmasak voltak, és kitart amellett, hogy továbbra sem egyeztet a pártokkal a leendő ombudsmanokról - tette hozzá a köztársasági elnök.

Az utolsó ülésnap a költségvetés záróvitájával folytatódott.

18.03

Az Országgyűlés hétfőn leszavazta a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsár megválasztását, és Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztost sem választotta újra. A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsár megválasztását 98 igen, 245 nem szavazattal utasították el, Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztost 207 igen, 143 nem voks mellett nem választották újra.

17.30

Felbolydult az egész parlament az [origo] tudósítója szerint, a képviselők folyamatosan mennek a szavazásra a nyilvánosság elől lezárt rész felé, Orbán Viktor Deutsch-Für Tamással, Szili Katalin egyedül sietett leadni a lapját. Sokan izgatottan telefonálnak a folyosókon, vagy a sajtó képviselőinek nyilatkoznak, már miután leadták a voksukat. Sólyom László közvetlenül a szavazás eredményének ismertetése után sajtótájékoztatót tart.

Fotó: Hajdú D. András

17.15

Megkezdődött a titkos szavazás az ombudsmanjelöltekről, a képviselők elhagyják az üléstermet, és egy külön szárnyban felállított fülkékben, szavazólapon adják le a voksukat. Minderre húsz perc áll rendelkezésükre, így az összesítés után, nagyjából egy óra múlva derül ki a szavazás eredménye. Az alkalomra megjelent Sólyom László köztársasági elnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

17.05

Megérkezett Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár - jelentette az [origo] tudósítója. Az ombudsmanjelöltek helyet foglaltak a közjogi méltóságoknak fenntartott páholyban.