A végén odalépett a parlament

Vágólapra másolva!
Sötéten kezdődött a parlament idei utolsó ülése: elbuktak Sólyom László államfő ombudsmanjelöltjei. Átment viszont a 2008-as költségvetés, megszavazták az egészségbiztosítási törvényt, rábólintottak a vizitdíjról, tandíjról, illetve a kórházi napidíjról szóló népszavazásra, és mi lettünk az EU eminensei azzal, hogy elsőként fogadtuk el az alkotmány helyébe lépő szerződést. Sőt, 2009-től a melegek is örökölhetnek egymás után. Események és tudnivalók - olvassa el cikkünket!
Vágólapra másolva!

22.10

Kiürítette a rendőrség a Kossuth teret, miután többször is felszólították a tüntetőket, hagyják el a területet, mivel a bejelentett demonstráció 22 órakor befejeződött. Az [origo] tudósítója szerint nagyjából 50-100 rohamrendőr terelte ki az embereket a körbekordonozott Országház környékéről. A BRFK az MTI kérdésére megerősítette, hogy két ember előállítottak.

21.50

Felgyorsult a törvényalkotás az Országgyűlésben, sorra fogadják el a pártok az utolsó ülésnapra maradt jogszabályokat: átment a szigorúbb közlekedési pontrendszerről szóló norma, és a rendőrségi törvény változtatásai. Elfogadták a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot is, ezzel a meleg párok több területen kaptak olyan jogokat, amelyek eddig csak a házastársakat illette meg.

Például a bejegyzett élettársi kapcsolatban együtt élők 5 év együttlét után lesznek jogosultak az özvegyi nyugdíjra, azonosak lesznek a vagyonjogi jogok és kötelezettségek, ugyanúgy folyik majd az öröklés. A bejegyzett élettársi kapcsolatot ugyanúgy anyakönyvvezető előtt majd kell bejelenteni, ahogy a házasságot, és ugyanolyan jogokat kapnak majd a szociális juttatások terén is. Egyes területeken ugyanakkor megmarad a különbség: nem fogadhatnak közösen örökbe idegen, illetve nem közös gyermekeket, 18 év alattiak nem léphetnek ilyen kapcsolatra, és a párok nőtagjai nem használhatják a -né formulát - jóllehet egymás nevét felvehetik, illetve össze is kapcsolhatják.

21.30

Átment a kormánynak a választásokkal és népszavazással kapcsolatos módosító javaslata is. Így a jövőben az Országgyűlés két éven belül nem hozhat a népszavazás eredményével ellentétes döntést, és változtak a parlamenti választásokra vonatkozó szabályok is.

21.17

Az Országgyűlés elfogadta a Fidesz által kezdeményezett, a tandíjról, valamint vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot hétfőn. A tandíjról szóló népszavazási határozatot 345 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett, a vizitdíjról szólót 349 igen, 1 nem és tartózkodás nélkül, a kórházi napidíjról szólót 347 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett fogadták el. Avarkeszi Dezső, az alkotmányügyi bizottság szocialista elnöke bejelentette, hogy 4 milliárd 700 millió forintot különítenek el a népszavazás lebonyolítására.

21.10

Jóváhagyták az Európai Unió lisszaboni szerződését, Magyarország ezzel a tagállamok közül elsőként ratifikálta a dokumentumot. A lisszaboni reformszerződés a francia és holland választók által 2005-ben leszavazott európai alkotmány felvizezett változata. Míg az alkotmány az összes eddigi szerződést váltotta volna fel, a 250 oldalas reformszerződés csak egy újabb lesz a régiek sorában azzal a céllal, hogy egyszerűsítse az EU döntéshozatalát és strukturális átalakításokkal hatékonyabbá tegye annak működését.