Három év után beszélt Orbán a parlamentben

Vágólapra másolva!
Nemzeti garanciatörvény megalkotását javasolta Orbán Viktor, miután három év után először szólalt fel a parlamentben. A Fidesz elnöke garantálná például a gyermekek után járó adókedvezményt. Orbán javaslatából valószínűleg semmi nem lesz, Gyurcsány Ferenc ugyanis azt is bevenné a törvénybe, hogy nem hívják egymást hazaárulónak. Nem sokkal az ötlet elhangzása után pedig a kormánypártok elutasították, hogy elhalasszák a gyermekek után járó adókedvezmény megszüntetéséről szóló, hétfőre tervezett döntését.
Vágólapra másolva!

Orbán beszédének elhangzása után Áder János frakcióvezető bejelentette: a Fidesz azt javasolja, hogy az Országgyűlés legalább egy héttel halassza el a gyermekek után járó adókedvezmény megszüntetéséről szóló, hétfőre tervezett döntését annak érdekében, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdemben meg tudja fontolni a Fidesz elnökének a nemzeti garanciatörvény megalkotásával kapcsolatos kezdeményezését.

Áder szerint ugyanis úgy lehetett érteni, hogy a kormányfő egyetértene egy nemzeti garanciatörvény megalkotásával. Ha pedig a miniszterelnökben van ilyen nyitottság, és Gyurcsány Ferenc érdemben meg akarja fontolni Orbán Viktor javaslatait, szerinte el kell halasztani az említett parlamenti döntést, mivel a kezdeményezett garanciatörvény egyik pontja éppen a gyermekek után adókedvezmény megtartásának biztosítására vonatkozna.

A frakcióvezető az [origo] kérdésre azt mondta, meg lehet fontolni, hogy az átaluk javasolt öt pont mellett újabbakkal egészüljön ki a megalkotni szorgalmazott garanciatörvény, bár Gyurcsány Ferenc egyik-másik javaslatát nem érzi egy súlycsoportban lévőnek az Orbán Viktor által felsoroltakkal.

Az ügyben a Házbizottság soron kívüli ülést tartott hétfőn, elutasították a Fidesz indítványát. A testület ülését követően Deutsch Tamás (Fidesz) sajnálatát fejezte ki amiért a miniszterelnök "bizonytalan de az igen felé hajló álláspontjával szemben" szélkakas módjára a kormánypártok visszautasították a családtámogatásról illetve az adókról szóló törvény szavazásának elhalasztását. Így a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint erről a kérdésről eleve értelmetlenné vált tárgyalásokat folytatni.

A Fidesz-frakció javaslata megvalósíthatatlan a Házszabály szerint - indokolta az elutasítást az Országgyűlés alelnöke. Mandur László szerint nemcsak az elfogadott napirend teszi lehetetlenné a javaslat elfogadását hanem az is, hogy Göncz Kinga szociális miniszter nem nem tudta alátámasztani a Fidesz indoklásában szereplő állítások valóságtartalmát. Ezen túl az adótörvényeket a hatályba lépés előtt 45 nappal ki kell hirdetni, vagyis a Fidesznek időben kellett volna előállnia ezzel az indítvánnyal

Nagy Szilvia