Vágólapra másolva!
Egyre több a konfliktus a három hatalmi ág között. A törvényhozókat a kormányváltás óta megosztja a rendőrség és az ügyészség munkája. A brókerbotrány kapcsán közvetlen konfrontálódott az ügyészség és a rendőrség is. Legutóbb pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiltakozott amiatt, hogy közéleti személyiségek kritizáltak több bírósági döntést. Az [origo] által megkérdezett jogszociológus szerint szükség van a nyilvánosság kontrolljára. Úgy vélte, alapvetően bizonyos személyek vitájáról és nem a hatalmi ágak összecsapásáról van szó. A szakértő szerint a legfőbb probléma, hogy nem konkrét kijelentéseket utasítanak vissza az érintettek, hanem egyből a hatalmi ág elleni támadásról beszélnek, ami megrendíti az emberek intézményekbe vetett bizalmát.
Vágólapra másolva!

"Alapvetően nem az egyes hatalmi ágakról, hanem az egyes konfliktusba került személyekről van szó" - mondta az [origo]-nak Fleck Zoltán jogszociológus, aki Lomnici nyilatkozatát elsősorban "sajátos sértődésként" értelmezi. Szerinte az LB elnöke azért tett ilyen nyilatkozatot, mert a mögötte álló közel 3000 fős bírói kar szószólójaként nagy nyomás volt rajta. A bírók ugyanis nem szólalhatnak meg, nem nyilatkozhatnak, nem értelmezhetnek bírói döntést. Ez régóta vitaforrás a bíróságok és a média között is.

Fleck szerint a bírói függetlenség sokkal nagyobb veszélyben volt pár éve, amikor az ügyvédi kamarák és civil szervezetek fordultak ez ügyben a nyilvánossághoz azzal, hogy az állam be akar avatkozni a bíróság munkájába. A jogszociológus emlékeztetett arra, hogy akkor Lomnici visszautasította a vádakat. "Nem egy ombudsman vagy egy publicista fogja veszélyeztetni a bírói függetlenséget" - állította Fleck. A jogszociológus felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az ügyben politikailag illetékes igazságügy-miniszter a bírói függetlenség mellett állt ki.

A szakember ugyanakkor elítélte a legfőbb ügyész lépését, hogy kiállt Lomnici nyilatkozata mellett. Szerinte a legfőbb ügyésznek nyilvánvalóan kapóra jött az LB elnökének fellépése, hiszen Poltot is több oldalról támadták az utóbbi időben. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Polt nem független úgy, mint a bírói kar, hiszen az Országgyűlésnek be kell számolnia.

Fleck szerint alapvetően hibás volt Lomnici reakciója, mivel úgy látja: pusztán Tamás Gáspár Miklós jelzőit kellett volna visszautasítania. A jogszociológus szerint "súlyos állapot lenne", ha nem lenne bírálható a teljes igazságszolgáltatás. "Működjön a nyilvánosság kontrollja, ugyanakkor be kell tartani azt a szabályt is, hogy a bírói döntéseket lehetőleg ne a politikusok bírálják" - vélte Fleck. "Ha egy szervezet jogszerűen működik, meg tudja magát védeni" - tette hozzá.

A szakember megjegyezte ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapok eseményei nyilvánvalóan tovább rontották az emberek intézményekbe vetett bizalmát.

Kapcsándi Dóra