Az egészségügyi miniszter tanácsadó testülete, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) januári állásfoglalása szerint a köldökzsinórvérben lévő őssejtek felhasználása kutatási stádiumban van, ezért az ezzel kapcsolatos tevékenység nem számít rutineljárásnak. A tanács szerint mivel a tevékenység jelenleg emberen végzett kutatásnak minősül, az egészségügyi törvény és egy szakminiszteri rendelet szerint is külön engedélyhez kötött. Az ETT döntése után a kórházakban nem engedték, hogy a szülők felkérésére a Sejtbank Kft. munkatársai vért vegyenek az újszülöttek köldökzsinórjából a születés után.
A Sejtbank Kft. az ETT döntése után felfüggesztette, most azonban újraindítja tevékenységét. A cég egy külföldi cég alvállalkozójaként foglalkozik a köldökzsinórvér magyarországi levételével és külföldre szállításának megszervezésével. A mintavétellel kapcsolatos eljárásokért és a 20 évre szóló tárolásért 300 ezer forintot kért a kft. 2003 márciusáig a cég ezer mintát vett le - közölte Merhala Zoltán ügyvezető.
A per ideje alatt az ügyvezető becslése szerint 200 mintavétel hiúsulhatott meg, és mintegy 100 esetben fizették vissza a pénzt. A cégvezetőnek ugyanakkor tudomása van arról, hogy a per ideje alatt tízes nagyságrendben vettek le szülészeteken köldökzsinórvért, a mintát a szülők juttatták ki külföldre.
Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy konkrét panasz nyomán vizsgálatot folytatott a köldökzsinórvér születés utáni levétele ügyében. Az ombudsman megállapította, hogy alkotmányos alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, az alapjog lényeges tartalmát pedig még azzal sem. Vagyis az egészséges élet esélyének biztosítása érdekében nem lehet tiltani az őssejtek megőrzését az ombudsman szerint.