Vágólapra másolva!
Jár a kismamáknak az elmaradt havi 6700 forintos jövedelempótlék, igaz, nem öt, hanem csak három évre visszamenőlegesen, kamatmentesen - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. A kifizetésekről az államháztartási hivataloknak új eljárásban kell dönteniük. A döntés több százezer kismamát érint, az állam fizetési kötelezettsége becslések szerint több tízmilliárd forint lehet. A kormányszóvivő szerint az ügyben felvetődik Harrach Péter volt családügyi miniszter és Varga Mihály volt pénzügyminiszter felelőssége.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte a kismamapótlék-ügyben eddig hozott összes ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. A döntés szerint a Területi Államháztartási Hivataloknak új eljárásban kell dönteniük a kismamák ki nem fizetett jövedelempótlékairól. A felülvizsgálati eljárásban megállapította ugyanakkor azt is a bíróság, hogy a kismamáknak jár az elmaradt támogatás, az államháztartási hivataloknak az új határozatokban az LB döntését figyelembe kell venniük.

A bíróság a korábbi ítélettel szemben azonban most úgy döntött: nem öt, hanem csak három évre visszamenőleg kérhetik vissza az elmaradt pótlékot, és a kamatra sem tarthatnak igényt a jogosultak. A korábbi, hatályon kívül helyezett ítélet alapján készült számítások szerint az államnak akár több mint százmilliárd forintnyi összeget kellene kifizetnie a több százezer igénylőnek. Az LB ítélete alapján ez a kiadás csökkenhet valamelyest, de még így is tízmilliárdos nagyságrendű összegről van szó.

Kolláth György ügyvéd-alkotmányjogász az ítélet után elmondta: értelmezése szerint az ítélettel a kismamák nyertek. Pénzükre ugyanakkor még több hónapot kell várniuk, mert a Területi Államháztartási Hivataloknak újra kell vizsgálniuk minden egyes kérelmet. Az LB döntése elméletileg nem vonatkozik minden kismamára, aki nem kapta meg 1996 és 2002 között a jövedelempótlékot, gyakorlatilag azonban a határozat után minden érintett kismamának meg kell kapnia az elmaradt támogatást.

A határozat kimondta azt is, hogy a jogszabálysértés megállapításától számított három évre visszamenőleg jár a pótlék. Így minden kismama esetében jelentősen eltérhet a kifizetendő összeg attól függően, mikor kérelmezte a támogatást és mikor állapította ezt meg a hivatal. Legkedvezőbb esetben is csak 1999-ig visszamenőleg juthatnak pénzükhöz a kismamák, a korábbi ítélet alapján nagyobb támogatást kaphattak volna.