MSZP-SZDSZ: Orbán még nem tért magához

Vágólapra másolva!
Horn Gyula szerint lényegében Európai Unió-ellenesnek tekinthető Orbán Viktor évértékelő beszéde, amelyben azt mondta: másodrangú tagok leszünk az unióban. Kuncze Gábor szerint a "savanyú a szőlő" és a "csak a szépre emlékezem" jellemezte a beszédet. Herényi Károly szerint felelős ellenzékiként szólt a volt kormányfő.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor beszédében azokról a kérdésekről szólt felelős ellenzéki politikusként, amelyek a közvéleményt leginkább érdeklik - nyilatkozta Herényi Károly az MTI-nek.

A MDF parlamenti frakcióvezetője a volt miniszterelnök Vigadóban elmondott beszéde kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az előttünk álló európai uniós csatlakozás, az iraki kötelezettségvállalás, a határon túli magyarok ügyében feltett kérdésekre adott válaszai egy felelősen gondolkozó ellenzéki politikus válaszai voltak. Az európai uniós csatlakozás melletti határozott kiállás politikai ellenfeleit is meggyőzhette a Fidesz szándékairól - mondta Herényi Károly.