MSZP-SZDSZ: Orbán még nem tért magához

Vágólapra másolva!
Horn Gyula szerint lényegében Európai Unió-ellenesnek tekinthető Orbán Viktor évértékelő beszéde, amelyben azt mondta: másodrangú tagok leszünk az unióban. Kuncze Gábor szerint a "savanyú a szőlő" és a "csak a szépre emlékezem" jellemezte a beszédet. Herényi Károly szerint felelős ellenzékiként szólt a volt kormányfő.
Vágólapra másolva!

Szép, hosszú beszéd volt, amelyben viaskodtak egymással a "csak a szépre emlékezem" és a "savanyú a szőlő" szempontjai, és az utóbbiak kerültek ki győztesen - reagált az SZDSZ elnöke Orbán Viktor csütörtöki, a Pesti Vigadóban elmondott beszédére.

Az országértékelő beszéd helyszíne a parlament kell, hogy legyen - szögezte le Kuncze Gábor, megjegyezve: Medgyessy Péter miniszterelnök február 11-én, az Országgyűlésben értékeli az ország helyzetét. A kormánypárti politikus hozzátette: Orbán Viktornak, mint országgyűlési képviselőnek ott lesz lehetősége kifejteni nézeteit.