Vágólapra másolva!
A vasúti szárnyvonalak, a földoligarchák és a kivándorló fiatalok uralták a parlament hétfői ülését. Előkerült a rendőrök vesztegetési ügye is, Kocsis Máté szerint gyorsan jártak el a hatóságok. A belügyminisztert mégsem emiatt, hanem volt cégének állami megrendelései miatt vonták kérdőre. Kövér László egy ideig azt hitte, jó napja lesz, de végül csalódnia kellett. Kiderült az is, hová vezet a Csillagkapu.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, a parlamenti képviselőket nem foglalkoztatja az elmúlt napok legnagyobb botránya, a több rendőri vezetőt is érintő korrupciós ügy, ugyanis az azonnali kérdések között sem szerepel ezzel kapcsolatos kérdés, hacsak Dorosz Dávid LMP-s képviselő titokzatos, "Mit kíván tenni a Belügyminisztérium?" című kérdése nem ezzel fog foglalkozni. Továbbra is foglalkoztatják viszont az oligarchák az ellenzéket, Karácsony Gergely LMP-s képviselő újra megpróbálja megtudni Orbán Viktortól, hogy vannak-e ilyenek a nemzeti együttműködés rendszerében.