Vágólapra másolva!
A vasúti szárnyvonalak, a földoligarchák és a kivándorló fiatalok uralták a parlament hétfői ülését. Előkerült a rendőrök vesztegetési ügye is, Kocsis Máté szerint gyorsan jártak el a hatóságok. A belügyminisztert mégsem emiatt, hanem volt cégének állami megrendelései miatt vonták kérdőre. Kövér László egy ideig azt hitte, jó napja lesz, de végül csalódnia kellett. Kiderült az is, hová vezet a Csillagkapu.
Vágólapra másolva!

A héten véget ér a paralment tavaszi ülésszaka, de a képviselők még nem mehetnek nyaralni, mivel a jövő héten kezdetét veszi a rendkívüli ülésszak, ami várhatóan július végéig tart majd. A képviselőknek többek között a jövő évi költségvetés és az adótörvények miatt kell ráhúzniuk a parlamentben, Orbán Viktor korábban azt kérte tőlük, hogy június végéig állítsák össze és fogadják el azok vázát.