Már nem nagy biznisz a spanyol ingatlan

Vágólapra másolva!
Mivel Horvátországot - Kelet-Európa más részeihez hasonlóan - egyelőre nem rázta meg különösebben a jelzálogválság, a spanyol lett az első ingatlanpiac, amelynek bajai viszonylag nagyszámú honfitársunkat érinthetik érzékenyen. De valóban olyan sokan jártak rosszul az elmúlt években vásárlók közül?
Vágólapra másolva!

A vázolt fejlemények nyilvánvalóan érintik azokat a magyar vásárlókat is, akik a megállíthatatlannak tűnő drágulásra alapozva vettek apartmant, esetleg házat. Számukról nem létezik megbízhatónak tűnő statisztika, becslések szerint több százan lehetnek.

Magyarországról egyébként először nem ők, hanem az igazi nyaralóvásárlók jelentek meg a piacon, akik persze távollétük idejére bérbe adták a megszerzett ingatlant - említette az [origo] érdeklődésére a TM Hungary koordinátora. Az említett réteget 2005 környékén váltották fel a befektetők, amikor már 30 millió forintnál kezdődtek a legolcsóbb tengerparti lakások - ismertette cége tapasztalatait Sztranyák József, aki a Magyar Ingatlan Tanács elnöke is.

Az érdeklődés tehát már 2006-tól egyértelműen csökkent, pusztán a magyar keresetekhez mérten nagyon magas árak miatt. A TM Hungary ezért is szűkítette annak idején a megcélzott ügyfelek körét. Kétségkívül sok olyan magyar vásárló lehet, aki spekulációs céllal vásárolt ingatlant, és az ingatlanpiac sajátosságainak megfelelően most nem tudja eladni, még nyomott áron sem - mondta Sztranyák József.

A spekulánsok nem pánikolnak

Más cégek eltérő tapasztalatokról számoltak be. Spanyolországra az elmúlt években kevésbé volt jellemző a spekulatív vásárlás, mint, mondjuk, az Egyesült Államokra, a vevők inkább hosszú távon, 10-15 évben gondolkodtak - állítja a több országban is aktív, új építésű külföldi ingatlanok közvetítésével foglalkozó Mitropa US Kft. ügyvezető igazgatója.

Czibere Ilona szerint ez a magyarokra is igaz, ezért körükben - legalábbis, ha a frissen épült ingatlanok tulajdonosairól beszélünk - távolról sem uralkodott el a pánik. Tény ugyanakkor, hogy a piac megállt, most nem érdemes eladni. A Mitropa mindenesetre továbbra is úgy tapasztalja, hogy van érdeklődés, legfeljebb a devizaárfolyamok ingadozása veti vissza kissé - mondta az [origo]-nak Czibere Ilona.

A drágulás megtorpant, de még nem fordult a visszájára - erősítette meg Falusi Gábor, a Valencia tartományban tevékenykedő Bonavida Hungary iroda tulajdonosa. Ez a partszakasz az egyik legdinamikusabban fejlődő szegmens volt az elmúlt években, de az itteni árak még mindig jócskán (akár 40-60 százalékkal) elmaradnak a Barcelona környékiektől.

Szigorodnak a vétel feltételei

Döntően a britek és skandinávok generálták a drágulást, közülük rengetegen élnek itt életvitelszerűen. A magyarokra is jellemző, hogy ki akarnak költözni, főleg a vállalkozók, őket nem zavarják a piaci tendenciák. Nincsenek statisztikák, de kizárt, hogy legyen olyan régió, ahol a magyarok többsége befektetési céllal vásárolt - jelentette ki Falusi Gábor.

Megjegyezte viszont, a későbbiekben valóban nehezebb lesz a vevők dolga, mert a hitelválság nyomán szigorúbbak lettek a hitelezési feltételek. Az egykori, 15 százalékos önerő helyett az uniós állampolgároktól is 25-30 százalékot kérnek a bankok.