Nagy vihar, helyenként orkán várható éjjel

Vágólapra másolva!
Kedd estétől szerda délig viharos, helyenként orkán erejű szél tombol az ország jelentős részén: a széllökések sebessége várhatóan többfelé elérheti a 100 kilométeres óránkénti orkán sebességet. Komoly károk keletkezhetnek, a fővárost is érinti a vihar.
Vágólapra másolva!

Kedd délután a Kárpát-medence keleti részén egy markáns ciklon mélyül ki. Hazánktól nyugatra pedig anticiklon található. A két nyomási képződmény erősödésének eredményeképp igen nagy nyomási különbség jön létre az ország nyugati és keleti vidéke között, úgy, hogy nyugaton vannak a magasabb értékek. A hatalmas nyomáskülönbség hatására megerősödik, este viharossá fokozódik a szél. Főként este és éjszaka számíthatunk nagy viharokra, sőt orkán erejű lökésekre. Időben készüljünk rá, igyekezzünk megelőzni a nagyobb károkat.

A ciklon középpontja az éjszaka során északra mozdul. Ennek hatására az eredetileg északias, enyhén északnyugati szél nyugati-északnyugati irányba fordul. Míg az északi szelekkel szemben az ország középső része viszonylag védett, az északnyugati szelek számára a Kisalföldtől a fővároson át a viharsarokig folyosó nyílik, melyet Magyarország kiemelt "szélcsatornájának" is lehet nevezni. Ennek következtében az említett területeken és különösen Budapest környékén estétől veszélyesen megerősödik a szél, komoly károk is várhatók.

Közben intenzív esőzés is kezdődik, mely elsősorban az Északi-középhegységben és Szlovákiában eredő patakokat és folyókat duzzaszt meg, fokozódik az árvízveszély.

Európa szerte rendkívüli az időjárás.

Friss, részletes előrejelzésünk itt olvasható.