Megnéztük, hol a legolcsóbbak a halottak napi kellékek

temető, halottak napja, budapest, magyarország, október 30., sír, sírok
Vágólapra másolva!
Közeleg a halottak napja, amikor rendre kimennek az emberek a temetőkbe: gyertyákat, mécseseket gyújtunk, virágokat vagy koszorúkat visznek szeretteik sírjaira. A kiskereskedelmi láncok aktuális akciós újságjainak segítségével utánajártunk, hogy hol, mennyiért lehet beszerezni a legfontosabb halottak napi kellékeket.
Vágólapra másolva!

Általánosságban véve igaz, hogy a legdrágábban a temetőknél működő virágüzletekben juthatunk hozzá a halottak napi kellékekhez, ezért nem árt körülnézni a piacokon, vagy alaposan átböngészni a kiskereskedelmi láncok akciós ajánlatait.

A hazai áruházláncok ebben az időszakban nagy választékot kínálnak többek között mécsesekből, gyertyákból, koszorúkból és krizantémból. Az alábbiakban néhány konkrét példával mutatjuk be, hogy milyen árakkal találkozhatnak náluk a vásárlók ezeknél a termékeknél.

A Pennyben cserepes krizantémot a múlt hét csütörtöktől érvényes akciós periódusban már 279 forinttól kínálnak, emellett 599, 1799 és 1999 forintos áron szerezhetők be náluk a nagyobb méretű változatok.

A Lidlnél a bokros krizantém 2699, a sírkoszorú 3333, a sírdísz 2499 forintba kerül.

Az Aldi kis cserepes krizantémot hirdetett meg akciósan a készlet erejéig 1199, közepes méretűt 2299, vegyes színű, nagy cserepes krizantémot 2699 forintért, kis cserepes, három labdásat pedig 1099 forintért.

Ezeknek a napoknak a legkeresettebb hozzávalói a koszorúk, a mécsesek és a gyertyák Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az Auchan hipermarketlánc nagy választékot kínál kegyeleti mécsesekből és gyertyákból. Már 159 forintért vásárolható náluk műanyag mécses fémtetővel, üveg mécses szintén fémtetővel pedig 199 forinttól. A 30 darabos teamécses csomag 649 forintért szerezhető be ennél az áruházláncnál, míg a cserepes krizantém multiflóra 1890 forintba kerül.

A Tescónál szintén széles választékkal találkozhatunk temetői kellékekből, például műanyag temetői gyertya van náluk már 209, szalma koszorú 1289 forintért, vagy krizantém három méretben 529 és 1799 forint közötti árakon.

Arra vonatkozóan, hogy a nagyobb vidéki piacokon milyen áron vásárolható például koszorú, képet nyerhetünk a VEOL beszámolójából, amely szerint a veszprémi piacon a koszorúk ára 1500 forinttól indult, de két-, három-, hat- és nyolcezerért is volt az emlékezés virágaiból, illetve találtak tízezer forintért is.