Soha nem találná ki mennyien élnek a legkisebb magyar településen

Debréte, falu, templom
Vágólapra másolva!
Magyarország legkisebb települése Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található, és mindössze 7 lakosa van. A faluban közért nincs, polgármesteri hivatal azonban van.
Vágólapra másolva!

Magyarország legkisebb teleülése Debréte, ahol összesen 7 fő lakik. Ez az aprócska falu Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Észak- magyarországi középhegységben található – írja a Promotions a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) magyar vidék legkisebb lélekszámú településeire vonatkozó információi alapján.

A település Viszló és Tornaszentjakab közötti kiágazó úton érhető el északkeleti irányból. A falu nemcsak lakosainak száma miatt, de földrajzi elszigeteltségének is köszönhetően Magyarország egyik legcsendesebb, legnyugodtabb települése,

ahogyan a helyiek mondják.

Mérete ellenére rendkívül ápoltak és rendezettek közterületei, sőt mára már a falusi turizmus is fellendült Debrétén. Két főutca van 7 emberre és polgármesteri hivatal is megtalálható. A településnek csak egy mozgóboltja van, állandó közért nincs.