Így indítsa el legkönnyebben a vállalkozását!

férfi fodrász borbély
Vágólapra másolva!
Sok jó vállalkozási ötlet hal el évről évre azért, mert az ötlet gazdája nem talál olyan forrást, amivel elindíthatná a vállalkozását. A megoldás azonban sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk és szinte ott hever a lábunk előtt. Következzen egy olyan történet, melyből remélhetőleg sokan meríthetnek erőt ahhoz, hogy sikeres vállalkozóvá váljanak.
Vágólapra másolva!

Máté már sokszor állt a falu piacterén gyerekkora óta, de most először villant át a fején, hogy hiányzik onnan valami. Már bő 15 éve, hogy megszerezte a fodrász szakképesítést, ám még sosem dolgozott a szakmájában, mert valahogy mindig félt vállalkozóként elindulni. Az összes családtagjának és barátjának ő vágta már a haját hosszú évek óta, de hiába dicsérték és bátorították, hogy fodrásznak kéne állnia, megmaradt szerelőnek a közeli elektromos járműgyárban.

Pedig már egy fodrászszéket is vásárolt a fürdőszobájába, a vendég pedig egyre több lett. Máté mégsem gondolta tovább ezt a lehetőséget.

Most azonban meglátott egy üres üzlethelyiséget a piactéren, melyen öles betűkkel hirdették: kiadó üzlethelyiség. Máté tudta, hogy a korábbi kereskedő elköltözött egy nagyobb városba, eddig valahogy mégsem keltette fel az érdeklődését az üzlet. Most azonban benézett a poros kirakaton át a jobb sorsra érdemes üzlethelyiségbe, s képzeletében felgyúltak a fények. Vendég ült a fodrászszékben az üzlet közepén, két másik vendég pedig várt a fogas mellett. A helyiségben kellemes halk zene szólt, mellette beszélgettek a hajvágás közben. Máté most először érzett kedvet ahhoz, hogy megvalósítsa álmait és megnyissa az egyetlen fodrászszalont a faluban.

Kezdő vállalkozók most könnyített feltételekkel juthatnak vállalkozói hitelhez (a kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Miután felhívta az ajtón szereplő telefonszámot, megtudta, hogy eddig csak két érdeklődő volt az üzlethelyiség iránt, de egyik sem volt komoly. A helyiség gazdája szerint csak a konkurencia puhatolózott, de Máté hangjában megérezte a csillogó szemű vállalkozót és két hetet adott neki, amíg biztosan nem adja ki másnak.

Máté teljesen felvillanyozódott az ötlettől. Már aznap utánajárt az adóhivatalnál, hogyan válthatja ki a vállalkozói igazolványt, illetve milyen feltételek és engedélyek szükségesek egy fodrászüzlethez. Az internetről kiválasztott egy asztalost, aki rövid határidővel vállalta, hogy elkészíti az egyedi berendezést a fodrászüzlethez, továbbá egy szerelőt, aki a vizes és a gázos szerelést vállalta. Villanyszerelőre nem volt szüksége, a járólap pedig jó állapotban volt, így burkolni sem kellett. A feleségével megbeszélte, hogy egy kellemes pasztellszínnel kifestik a helyiséget valamelyik hétvégén és átviszik a fodrászszéket is.

Már csak a legfontosabb feltétel, vagyis a pénz hiányzott mindehhez.

Máté sokat keresgélt az interneten. Talált ugyan vállalkozói hiteleket, ezeket azonban csak azok kaphatják meg, akik már lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Számára teljesíthetetlen feltételeket talált egy startup finanszírozónál is, ráadásul cégalapítást kértek és persze évekig tartó részesedést az üzletből, amiért csak ő dolgozik meg. Megnézte a személyi kölcsönöket is, de arra az összegre, amit kiszámolt az induláshoz, nem nyújtott elég fedezetet a jelenlegi fizetése, jelzáloghitelt pedig semmiképpen nem akart felvenni. Beszélt több családtaggal és barátjával is, de kiderült, hogy akármennyire bátorították is őt a fodrász szakmára, ekkora összeget nem tudnak neki kölcsönadni.

Ekkor Máté rátalált a megoldásra.

Egy kifejezetten induló vállalkozásoknak szánt banki hitelt hirdettek, amelyhez sem önerő, sem tárgyi fedezet nem szükséges, csupán egy jó ötlet, egy üzleti terv, egy friss vállalkozói adószám és egy kitöltött hitelkérelmi adatlap.

Legfeljebb 5 évre legfeljebb 5 millió forint hitelt kérhet ezekkel a feltételekkel, amelyből az első évre kérhet türelmi időt is, amikor csak a kamatot kell fizetni.

Ez a pénz bőven elégnek tűnt a céljai megvalósítására. Ha az első évben nem lenne elég bevétele, a hitelből tudja pótolni a bérköltségét, tehát nem fog veszélybe kerülni a családi kassza, továbbá egyéb eszközöket és felszereléseket is beszerezhet ebből a pénzből, sőt, készíthet hirdetőtáblákat a falu több pontjára, illetve folyamatosan viszonylag olcsón hirdethet a helyi újságban, a körzeti rádióban és az online közösségi médiafelületeken is.

Nem csak, hogy elég, hanem sokkal több pénz volt ez annál, mint amire szüksége volt, így tartalékra is futotta belőle.

A bank vállalta azt is, hogy POS terminált telepít az üzletbe, az online pénztárgép melletti törvényileg kötelező elektronikus fizetési lehetőség elfogadása érdekében.

Máté már maga előtt látta, amint csak napokkal előre tudja teljesíteni a jelentkezők igényeit, mert annyira sok lesz a vendég, a sürgős eseteket pedig be kell zsúfolnia a többi közé.

Néhány nap múlva már a kezében volt az adószám, ami kellett a hitelhez. A vállalkozás kiváltása volt az egyetlen kockázat, hiszen azt vissza kell adnia, ha nem kapja meg a hitelt, így nem kockáztatott semmi mást.

A bankhoz benyújtotta a kitöltött hiteligénylő lapot és egy egyszerű üzleti tervet. Itt Máté megtudta, hogy a pénzt valószínűleg megkapja majd, de a hitel visszafizetése alatt évente egyszer be kell majd mutatnia a banknak, hogy pénzügyileg hogyan áll a vállalkozása, sikerült-e fejlődő pályára állnia.

Kedvező hitel kifejezetten mikrovállalkozásoknak

Önerő és tárgyi fedezet nélkül kínál most vállalkozói hiteleket az UniCredit Bank. A legfeljebb őt évre felvehető konstrukció 5 millió forintig kínál finanszírozási lehetőséget kezdő vagy már működú cégneknek vagy egyéni vállalkozónak. A hitelhez az adószám mellett egy jó ötlet és egy egyszerű üzleti terv szükséges. A konstrukció keretében az első évben türelmi idővel fizethető a hitel. A hitel kamatozása változó, 1 havi BUBOR + 3,6 százalék. A hitelszerződés fennállása alatt a bank évente felülvizsgálja a vállalkozás pénzügyi helyzetét.

Mátét hamarosan értesítették, hogy megkapta a hitelt. Azonnal felmondott a munkahelyén és lefoglalta az üzlethelyiséget. Időpontot egyeztetett az asztalossal és a szerelőkkel, kifestették az üzlethelyiséget.

Egy hónap múlva valóra vált az álom: valóban égtek az új fények a fodrászüzletben. Bár kint esett az eső, Máté még a nyitva tartási időn túl is azon dolgozott, hogy kiszolgálhassa a vendégeit. Kisvártatva futottak hirdetései a helyi újságban és a rádióban is, elkészült a honlapja is, és szinte egész nap csengett a telefonja. Bár sokat kellett rá várni, de végül megszülettek a hirdetőtáblái is, melyeket szerződések alapján kihelyezett a falu forgalmas pontjain. Egyedi kedvezményrendszert dolgozott ki, a visszatérő vendégeknek pedig kedvezményt kínált és apró ajándékokkal is kedveskedett.

Alig telt el fél év és Máté már látta, hogy biztosan vissza fogja tudni fizetni a hitelét, ami a vállalkozásához segítette őt. Sokkal többet keresett, mint előtte a járműgyárban, amitől a magánéletében is új lehetőségek nyíltak meg.

Egy év múlva már két fodrászszék üzemelt a helyiségben, de még ketten sem bírták a vendégek rohamát. Máté elégedett volt a helyzetével, csak azt bánta egyedül, hogy nem korábban határozta el magát, hogy azzal keressen pénzt, amit szeret csinálni és ért is hozzá.

A cikk megjelenését az UniCredit Bank támogatta.