A General Electricet kitették a Dow Jones indexből

- Horizontal INDUSTRY INTERIOR VIEW MAKING WIND POWER WIND TURBINE EMPLOYEE
An employee is seen on November 21, 2017 in Montoir-de-Bretagne, western France, at a factory of US company General Electric. / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Vágólapra másolva!
A General Electric 111 év után elveszíti a helyét az amerikai blue chip papírokat tömörítő Dow Jones indexben. Miközben egyre jobban szorul vissza az ipari vállalatok jelentősége a változó gazdasági környezetben, nem mindenki látja ilyen borúsan a GE jövőjét.
Vágólapra másolva!

A június 26-i kereskedési nappal kikerül a Dow Jones Industrial Average indexből a General Electric. Helyét az 1901-ben alapított Walgreens Boots Alliance egészségügyi vállalat veszi át a mutatóban, amely az amerikai gazdaságot leginkább reprezentálni hivatott 30 céget tömöríti. A Dow Jones indexet működtető vállalat közlése szerint a lépés részben az egészségügyi szektor növekedését is visszatükrözi.

A döntés abból a szempontból nem váratlan, hogy

a GE igen nehéz időszakot tudhat maga mögött, és a részvényeinek értéke megfeleződött az elmúlt évben.

Ráadásul a cégnél leváltották a vezérigazgatót, illetve komoly visszavágásokat jelentettek be annak érdekében, hogy újrapozícionálják a társaságot.

Történelmi búcsú

Noha a GE közölte, a Dowból való kiesés nem változtat azon a terven, hogy szeretnének egy „erősebb és egyszerűbb" vállalatot létrehozni, a búcsú így is történelmi eseménynek számít. Az 1892-ben alapított vállalat ugyanis 1907 óta töretlenül tagja volt a Dow Jones indexnek, és az Egyesült Államok egyik legnagyobb cégévé nőtte ki magát – birtokolta az NBC Universal médiavállalatot is és jelentős pénzügyi részleget működtetett.

Az elmúlt évtizedben azonban a GE-nek el kellett adnia számos hozzá tartozó üzletágat, például az NBC-t és a GE Capitalt.

Ezeket a lépéseket a veszteségek kényszerítették ki, melyek jórészt a pénzügyi válságból, illetve a versenytársakkal szembeni gyenge teljesítményből eredtek.

Szimbolikus döntést szenved el a GE Forrás: AFP/Loic Venance

A globálisan 300 ezer főt foglalkoztató General Electric a múlt hónapban eladta a vasúti üzletágát, és a villanykörte ágazattól is szeretne megszabadulni.

A Dow irányítói egyébként időről időre áttekintik a szereplőket, és eszközölnek hasonló változtatásokat. A legutóbbi cserére 2015-ben volt példa, amikor az AT&T helyét az Apple vette át.

Szimbólum és gyakorlat

Mindazonáltal nem mindenki gondolja azt, hogy a GE kiesése a Dow Jones indexből hatalmas tragédia lenne. Bár kétségtelen, hogy a Dow 30 vállalatainak ismertsége jelentős,

a profi befektetők sokkal nagyobb tétekben fogadnak arra, ami az S&P 500 indexszel történik.

Vagyis önmagában az a tény, hogy a GE elhagyja a Dow Jonest, még nem jelenti azt, hogy a vállalat brutális eladói nyomás alá kell hogy kerüljön – írja a Business Insider.

A General Electric árfolyamának alakulása Forrás: investing.com

A General Electric részvénye egyébként 1 százalékot esett a zárás utáni kereskedésben, miután bejelentették a hírt – a Wallgreens papírja ezzel együtt 3 százalékot emelkedett.

A GE egyébként 2000 augusztusában érte el a csúcsot, azt követően azonban több mint 75 százalékot esett.

Vagyis tény, hogy a GE távozása a Dowból szimbolikus eseménynek számít, de befektetési szempontból már csak azért sem hatalmas tragédia, mert a jelenlegi árfolyam mellett a legendás cég – az árfolyam alapján súlyozva – a legkisebb befolyással bírt az összes szereplő közül.