Kitartó optimizmus uralkodik Közép-Európában

befektetés tőzsde siker hangulat öröm
Vágólapra másolva!
Tovább nőtt a piacba vetett bizalom, a kilátások pedig javultak a Deloitte legfrissebb, közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint. A piac a tőkebevonások tekintetében és az exitek terén egyaránt meglehetősen aktív volt. A pozitív trendet a stabil makrogazdasági környezet is elősegítette, melynek hatására az bizalmi index hároméves csúcsot döntött.
Vágólapra másolva!

Azok után, hogy tavasszal a közép-európai piaci bizalmi index értéke még szerény ütemű növekedést produkált, az elmúlt fél évben már markánsabban emelkedett, és mostanra elérte a 130-as értéket. Az emelkedés bizakodásra ad okot tekintve, hogy három éve egyszer sem volt ilyen magas a mutató értéke, amely tavasszal még 113-on állt. Ez feltehetőleg nagyrészt a gazdaságba vetett bizalom erősödésének tudható be:

a megkérdezettek 90 százaléka szerint a stabil környezet az elkövetkező hónapokban továbbra is változatlan marad (64%) vagy tovább fog javulni (26%).

A válaszadók aktívan keresik a befektetési lehetőségeket, kétharmaduk az elkövetkezendő hónapokban elsősorban az akvizíciókra tervez összpontosítani. Úgy tűnik, ehhez a szükséges finanszírozás is biztosított, mivel a korábbiakhoz képest kétszer annyian (21%) gondolják úgy, hogy a piacon elérhető források köre további bővülést mutat, ez pedig az elmúlt két évben a legmagasabb arány. Az ügyletek értéke is emelkedhet, legalábbis a válaszadók 36 százaléka ezt jósolja – több mint egy évtizede nem volt ennyire magas az így vélekedők aránya.

– mondta Csűrös Balázs, a Deloitte Pénzügyi tanácsadási üzletágának partnere. „Ez a piaci aktivitáson is egyértelműen látszik, és bizakodásra ad okot, hogy az idei év mind a tőkebevonás, mind pedig az exitek tekintetében is az egyik legerősebb év volt a térség történetében, ugyanis a közép-európai magántőke alapok jelentős része igen magas megtérülést tudott biztosítani befektetői számára."

A jövőben is maradhat a kedvező környezet Forrás: PhotoAlto/Sigrid Olsson

A tőkebevonással kapcsolatos megállapítás azt is igazolja, hogy

a régió kockázatitőke-befektetési kilátásait a nemzetközi befektetők is vonzónak találják,

hiszen a közép-európai kockázatitőke-piacon befektetett tőke oroszlánrésze a régión kívülről származik.

A felmérés arra is rávilágít, hogy az árelvárások továbbra is magasak az eladói oldalon, amely a jövőben talán még tovább fog emelkedni. A megkérdezettek egyharmada (31%) szerint az elkövetkező hónapokban az eladók árelvárása emelkedni fog, míg a többi résztvevő többsége (61%) úgy véli, hogy a jelenlegi árszint ezután is megmarad. Ezzel összhangban áll, hogy a válaszadók több mint fele (54%) úgy érezte, hogy az eladók az elmúlt fél évben a korábbi időszakokhoz képest magasabb árazást vártak el befektetéseikért cserébe.

„A javuló likviditás ösztönzőleg hat a vállalatfelvásárlások piacára, ez pedig a további áremelkedés alapjául szolgálhat. Ez az eladói oldalnak kedvez, és egyben az egyik oka annak is, hogy exitek száma emelkedik a piacon" – tette hozzá Csűrös Balázs.