Megérzi az aszályt az Aranyponty Zrt.

Vágólapra másolva!
Nemcsak a takarmány kerül sokba, hanem a forróság miatt elpárolgott víz pótlása is. A tógazdaság árbevétele húsz százalékkal csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Az aszály miatt várhatóan 20 százalékkal, a tervezett 1,1 milliárd forintról 900 millió forintra csökkenhet a rétimajori Aranyponty Zrt. idei árbevétele. A tógazdaság elnök-vezérigazgatója, Lévai Ferenc elmondta, hogy a jövedelemkiesést elsősorban a forróság miatt elpárolgott víz pótlásának költsége, illetve az alacsony hozamok miatt a várhatóan magas takarmányárak okozzák.

Az idei nyáron folyamatosan pótolni kell az 1500 hektáros tógazdaság tavainak vizét, mivel naponta 1-1,5 centiméternyi vízmennyiség párolog el belőlük. Bár a párolgás mértéke két hónap alatt elérheti a 40-60 centimétert is, a Séd-Nádor csatorna vízrendszerének, és az ottani jó vízgazdálkodásnak köszönhetően, ha szűkösen is, de elegendő vízhez jutottak az elmúlt hetekben is a rétimajori halastavak.

A vízpótlást viszont a gazdálkodónak teljes áron kell megfizetnie, amin Lévai Ferenc szerint a halgazdálkodás versenyképességének javítása érdekében változtatni kellene.

További költségnövekedést okoz, hogy a forróságtól 30-31 fokra felmelegedett tavak vizébe folyamatosan oxigént kell juttatni, ezért minden hajnalban teljes kapacitással kénytelenek működtetni a nagyteljesítményű "lélegeztető gépeket", és minden eszközzel kavarják, frissítik a vizet. Bár ezzel a módszerrel az Aranyponty rétimajori és soponyai halastavain sikerült elkerülni a halpusztulást, a pikkelyesekkel táplálkozó madarak komoly károkat okoznak. Az alacsony vízállás miatt ugyanis a halastavak ideális halászterületet kínálnak számukra. A veszteségeket tovább növeli, hogy a nagy melegben étvágytalanok a halak, lelassult gyarapodásuk.

Komoly kiadástöbbletet okoznak a magas takarmányárak, amelyek akár 50-60 százalékkal is növelhetik a haltermelők termelési költségeit, és a fogyasztói árak emelkedéséhez vezethetnek. Lévai Ferenc szerint a mostani aszály ismét felhívta a figyelmet a vízgazdálkodás fejlesztésének fontosságára, továbbá arra, hogy az állattartás takarmányellátásának biztonsága érdekében az állam és a termelők összefogásával, takarmányalapot kellene létrehozni, és legalább három évre be kellene fagyasztani a takarmányárakat.