A Zsigulitól a Hugo Bossig - a Roland Divatház története

Zsigulival szállítottak és csomagoltak egyetemisták nyakkendőket - így kezdődött a Roland Divatház Zrt., amely ma már többek között a Hugo Boss, a Mexx hazai márkaboltjainak tulajdonosa. Az elmúlt években alaposan átszervezett, és ma már a kiskereskedelemre koncentráló cég korábban a ruhagyártásban tört európai babérokra, de ezeket az álmokat elsodorta az ázsiai ruhaipar.

A Hugo Boss márka forgalmazási jogának megszerzése volt az első, a legnehezebb, de egyben a kínai verseny ellenére máig sikert hozó lépés a Roland Divatház számára, amely egy nyakkendők bérgyártatásával foglalkozó "kőkorszaki" cégből nőtte ki magát neves divatmárkák egyedüli árusítójává Magyarországon.

A magyar családi vállalkozás a gazdasági válság ellenére 2008-ról 2010-ig 300 millió forinttal, 2,6 milliárd forintra növelte árbevételét. Ennek közel 80 százaléka négy márka kiskereskedelmi forgalmazásából származik: a Hugo Boss, a Tommy Hilfiger, a Mexx és a Roland ruháit kizárólagosan forgalmazza a cég.

A Hugo Boss a mai napig húzómárka a cégben, és a GfK Hungária felmérése szerint a legelismertebb márka a hazai ruhapiacon. "Ez indította el a kiskereskedelmi karrierünket" - mondta a Roland Divatház Zrt. tulajdonosa és vezérigazgatója, Berendi András. Elmondása szerint a Hugo Boss mint referencia elég meggyőző erő volt a partnereknek, hogy a Rolandra bízzák márkájuk forgalmazását. Egy idő után már nem nekik kellett alkudozniuk újabb franchise-jogért, amely márkaboltok nyitására jogosít, hanem - mint a Tommy Hilfiger esetében - a nagy márka külföldi tulajdonosa kereste meg őket. Sőt a Burberry luxusmárka elnökét visszautasították, mert nem kínáltak elég jó feltételeket.

A budapesti Fashion Streeten öt márkaboltja van a vállalkozásnak (Hugo Boss, Mexx, Tommy Hilfiger, Gugu és Byblos) országosan pedig 28 üzletben árulnak ruhákat.

Divatmárkák

A Hugo Boss az 1990-es évek elejétől jelen van Magyarországon, a Roland azonban csak 1999-ben szerezte meg a forgalmazás kizárólagos jogát. A franchise-jog az adás-vétel előtt a HBM Kft.-é, gyakorlatilag Haris Györgyé, Berendi András barátjáé volt. Haris György 1998-ban szabad demokrata jelöltként indult az országgyűlési képviselőválasztáson.

Berendi András vezérigazgató, az alapító fia
(Kattintásra képgaléria nyílik a Roland Divatház ruhagyáráról)

A cég a következő évtizedben folytatta a márkák megszerzését: 2004-ben állapodott meg a Tommy Hilfigerrel, 2007-ben a Marc O'Polóval, 2009-ben a Mexxszel, vagyis ekkor már a kiskereskedelmi terjeszkedés dominált, pedig a cég az 1990-es években még azon a pályán haladt, hogy Európa egyik jelentős ruhagyártójává váljon. Ezen belül is a nyakkendőgyártás volt az az üzletág, amelyben komoly rangot tudtak elérni, ezzel indult a cég története is.

A nagymama varrta az első nyakkendőt

A cég Vetex Gmk néven indult 1987-ben, majd a rendszerváltáskor Contex Kft.-vé alakult. Berendi András elmondása szerint az ötletet és a kezdő lökést édesapja, Berendi Péter adta, aki szerette volna elérni, hogy a kazánkovácsnak tanuló (de a szakmában végül soha nem dolgozó) fia komoly munkát vállaljon az addigi autóátírási ügyintézés és videokazetták importálása helyett. Ő vetette fel, hogy gyártsanak nyakkendőket, amihez a mintát Berendi András nagymamája készítette el az 1930-as évekből fennmaradt nyakkendők szétbontásával.

Berendi Péter, aki hat éve szállt ki a cégcsoport vezetéséből, azt mondta, egy autóbaleset vezetett oda, hogy nekivágjon annak a pályának, amelyen édesapja dolgozott: a Berendi-család 1933-tól foglalkozott divatáru-kereskedelemmel. 1986-ban, három héttel azután, hogy kijutott az NSZK-ba, egy szerelvényeket gyártó céghez ment kereskedőként dolgozni. Egy autóbalesetben eltört a lába, aminek hatására elkezdett azon gondolkozni, hogy hazajön, és maszek vállalkozásba kezd. Fiát bízta meg a magyarországi alapítás feladataival, ő viszont végül kint maradt, és pénzzel, németországi kapcsolatok építésével vette ki a részét a feladatokból.

Három kérdéssel indult

"Három kérdésem volt: milyen alapanyagból, ki gyártja le, és ki veszi meg" - mondta Berendi András. Apja, a mai napig szállító német Cravaseta cégtől jó minőségű alapanyagot szerzett, és kapcsolatain keresztül vevőket is, illetve kinti fizetéséből 100 ezer forintot adott a cég elindítására. Mivel saját gyár alapítására nem volt pénzük, "kőkorszaki" módszerrel kezdtek az üzletbe: Zsigulival vitték az alapanyagot szabásra, majd tovább bérvarrásra, végül egyetemista társaikkal maguk csomagolták a nyakkendőket - mondta Berendi András, aki egész életében a cégnél dolgozott: "az én életrajzom három sorból áll".

A termékeket a Módi állami vállalat forgalmazta először, innen eredt a cég mai elnevezése is. A Módinál minden terméket egy névvel és egy számmal láttak el, így lett a Vetex nyakkendője "Roland 2812", amelyet a vevők elkezdtek a "rolandos" nyakkendőként keresni. Az akkor jónak számító, de ma már eltörpülő néhány tízmillió forintos forgalom annak köszönhető a tulajdonos szerint, hogy az akkori olcsó, de kemény és rossz minőségű nyakkendők helyett poliészter, majd selyem nyakkendőket tudtak adni. Bár háromszor annyiba került mint a többi, a hiánytermék sikeres lett. A saját terméküket forgalmazni is kezdték, és fokozatosan elhódították a piacot a Móditól.

Berendi Péter, az ötletgazda
(Kattintásra képgaléria nyílik a Roland Divatház ruhagyáráról)

A cég mai bevételének jelentős többsége a magyarországi kiskereskedelemből származik, de az 1990-es években még a ruhagyártás jelentette a fő profilt. 1989-ben indult a nyakkendők saját gyártása, majd jött a technológiában közel álló ingek, illetve az öltönyök készítése 1992-től. A Hugo Boss-jogok megvásárlásával egy időben vették meg a McGill Zrt. öltönygyártót, az egyik nagy riválisukat is.

A gyártás összeomlása

A kilencvenes évek végén a Roland Divatházé volt Európa harmadik legnagyobb nyakkendőgyára: a budapesti Elnök utcai telepen évi 1,2 millió darabot tudtak gyártani. A felfutó üzlet miatt Tiszaújvárosban szerették volna növelni a gyártókapacitást, és ehhez egy holland céget, Európa akkori legnagyobb áruházellátóját és a Dolce&Gabbana ruhákat is gyártó olasz vállalatot nyerték meg. Az évi hárommillió nyakkendő gyártására képes üzemben tömeggyártást és olasz szabású ruhák kézzel varrását tervezték. Megvásárolták a telket, megszerezték az engedélyt, Berendi András szerint már a szerződés aláírása előtt álltak, amikor kénytelenek voltak a kukába dobni a nagyszabású terveket, mert a távol-keleti piac fejlődése elsöpörte a ruhagyártást. Az olasz gyártó tönkrement, a holland pedig Kínába telepítette a termelést.

Kínában az európai áraknál jóval olcsóbban tudtak termeltetni a ruhaipari vállalatok, és az ezredforduló környékére már minőségileg is tudták hozni a távol-keleti gyárak az elvárt színvonalat. A Roland számos európai országban (többek között Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában) rendelkezett helyi cégekkel, mert azok szolgálták ki az ottani kereskedelmi láncokat, de az ázsiai térhódítás tönkretette ezeket. A vállalat 2010-es beszámolója szerint már csak a szlovákiai cég hoz pénzt, de a 2,6 milliárdos bevételhez képest az ebből származó 13 millió forint elenyésző. A gyártás és a külföldi cégek visszaszorulásában a kínai kihívás mellett a forint 2008-ig tartó erősödése és a minimálbér emelkedése is szerepet játszott.

Kína két oldala: a pekingi olimpiai csapat ruhaszállítója volt a Roland,
amelynek gyártási álmait a kínai dömping söpörte el (Kattintásra képgaléria nyílik a Roland Divatház ruhagyáráról)

Gyártási üzletág a visszaszorulása ellenére sikereket ért el, és máig fennmaradt, bár Berendi András elmondása szerint veszteséges, inkább a tradíciók és a régóta ott dolgozó munkatársak miatt tartották meg. 1998-tól évekig a MÁV-nak, a VPOP-nak, a honvédségnek, a tűzoltóságnak és a rendőrségnek is szállítottak formaruhákat, sőt a 2008-as pekingi olimpiára, a magyar csapat ruházatára kiírt pályázatot is a Roland-csoport nyerte - ezt tartotta Berendi Péter a legnagyobb sikerüknek.

Átszervezés három éve

A cégcsoport átszervezését az elmúlt három évben valósították meg. Megszüntették a nagykereskedelmi ágazatot, fejlesztették a bolthálózatot, a Roland Divatház Zrt.-be olvasztották a kisebb cégeket, és kialakították az outlet-üzletek rendszerét, ezekből jelenleg három található az országban. Berendi András szerint ma egy nagy divatcég, a Louis Vuitton létezik, amely nem leértékelve eladja, hanem elégeti az el nem adott ruháit, az összes többi a nyereségességre törekedve akciót hirdet a kifutott modellekre. A cégcsoport átszervezése az alapító Berendi Péter szerint a fia érdeme: "nem elég a vállalkozást megalapítani, működtetni is kell, ezt András remekül végzi" - mondta.

Az árbevétel növekedése az átszervezés mellett a Mexx márka megszerzésének is köszönhető. A Mexx anyacége volt az első középkategóriás márka - magyarázta Berendi András -, ezért konkurens nélkül tudtak fejlődni, nagy gyártókapacitásra berendezkedve. A felfutás végével azonban válságba jutott mind az anyacég, mind a magyarországi leányvállalat. A Roland 2009-ben átvette a Mexx forgalmazását, bezárták a rosszul menő üzleteket, a jókat viszont felújították. "Csak a számok érdekelnek" - mondta Berendi András.