Rákapcsolt a magyar gazdaság, csőd szélén a Cerbona

Vágólapra másolva!
Vártnál jobb lett a magyar GDP-adat, csődbe mehet a Cerbona, maradt a kamatszint, versenyképes bért ígér a Rába, 2015-ben jöhet a lengyel euró - heti gazdasági összefoglaló Harka Pétertől, az Atradius Követeléskezelő magyarországi fióktelepének vezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

4. Piacképes fizetést ígér a Rába

Négy év múlva a Rába lesz Északnyugat-Dunántúl régió második legjobban fizető munkahelye, mert a jó szakembereket csak így tudják megtartani - nyilatkozta az Autopro.hu szakportálnak Vissi Ferenc, a Rába Járműipari Holding humánerőforrás-igazgatója.

Természetesen jól hangzik, ha egy cég versenyképes fizetést ígér, azonban a magas béreknek költségoldalon igen jelentős vonzata van. Emellett az elmúlt évek nem a gépipar fellendüléséről szóltak. Ha a gép- és autóipar nemzetközi szinten is magához tér, akkor a Rábának nagyobb mozgástere lesz, de mindenképpen figyelembe kell vennie az alacsonyabb bérszínvonalú országok adatait is, ha meg kívánja őrizni versenyképességét.