Rákapcsolt a magyar gazdaság, csőd szélén a Cerbona

Vágólapra másolva!
Vártnál jobb lett a magyar GDP-adat, csődbe mehet a Cerbona, maradt a kamatszint, versenyképes bért ígér a Rába, 2015-ben jöhet a lengyel euró - heti gazdasági összefoglaló Harka Pétertől, az Atradius Követeléskezelő magyarországi fióktelepének vezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

2. Vártnál jobb GDP-adat Magyarországról

A várt 1,1-1,3 százalékos növekedéssel szemben a magyar GDP 1,6 százalékkal nőtt a KSH becslése szerint a harmadik negyedévben. A legutóbb a válság elmélyülése előtt látott adat hatására megállt a forint gyengülése a devizapiacon. Elemzők szerint az adatból nem szabad mélyebb következtetéseket levonni, jövőben a gazdasági teljesítmény ugyanis a nehezen prognosztizálható tényezőktől, a 2011-ben életbe lépő adóintézkedések hatásától és a frank árfolyamának alakulásától függ.

Szemmel láthatóan a megszorító intézkedések és a szigorú költségvetési politika meghozta az eredményét. Ugyanakkor továbbra sem lehetünk felhőtlenül boldogok, mert a jövő évi kilátásokat nagyban befolyásolják külső tényezők. Ha jövőre mégis növekedési pályára lépünk, a felívelés mértéke akkor sem lesz túl nagy, azaz szerény növekedést várok jövőre.