Mindenki későn ébredt válságügyben

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc tavaly még nem tartott igényt az Európai Unió segítségére, azóta persze lehívtuk az EU gyorssegélyét. Bajnai Gordon gazdasági miniszter idén nyáron kijelentette: nincs gazdasági válság, Veres János pedig 2007 őszén állította ugyanezt. Biztos, ami biztos, az [origo] olvasóinak most azért összefoglaljuk, hogy mi történt az elmúlt másfél-két évben a nemzetközi pénzpiacokon, tőzsdéken, a bankszektorban és a reálgazdaságban, vagyis a termelőszférában. Nekünk úgy tűnik, válság van.
Vágólapra másolva!

Az [origo] két részből álló sorozatban foglalja össze a nemzetközi és hazai válság fázisait és ütemeit. Előbb főleg a nemzetközi eseményekkel foglalkozunk, hiszen a mostani krízis Amerikából indult, és onnan terjedt szét a fejlett államok nagy részére, recesszióba sodorva az USA, Japán, Németország és Nagy-Britannia gazdaságát. Kronológiát is összeállítottunk mindkét cikkünkhöz, amelyből részletesen követhetők a válság legfontosabb eseményei, és - ahol lehet - idéztünk az érdekesebb politikai és gazdaságpolitikai nyilatkozatokból is.

Sorozatunk második részében többet foglalkozunk majd a magyar eseményekkel, de akkor sem feledkezünk meg a nemzetközi tendenciákról, amelyek döntő hatással vannak a hazai gazdasági helyzetre.

Most nézzük, hogyan is bontakozott ki a legsúlyosabb válság 1929 óta. A krízisnek négy fázisát különítettük el, és minden fázisban négy további ütemet ismertetünk.

1. fázis: Jelzálogválság

1. ütem: Az ingatlanpiaci válság. Két évvel ezelőtt, 2006 végén befejeződött az évek óta tartó amerikai ingatlanpiaci fellendülés. A konjunktúra végén csillagászati magasságokba emelkedett ingatlanárak zuhanni kezdtek.

2. ütem: A jelzálogválság. A korábban alacsonyan tartott kamatok emelkedni kezdtek az USA-ban, és a növekvő törlesztési részleteket a kétes besorolású (subprime, azaz másodrendű) jelzálogadósok egyre kevésbé tudták fizetni. Hamarosan megkezdődtek az amerikai kényszerárverések, miután a bankok lefoglalták a nemfizető ügyfelek épületeit.

3. ütem: Újabb ingatlanár-csökkenés. A korábban alacsony kamatokkal csábított másodrendű adósok tömegesen vesztették el 2007 folyamán otthonukat, a bankok pedig tovább súlyosbították az ingatlanválságot azzal, hogy szinte egyszerre dobták piacra 2007-ben a zár alá vett épületeket, és még inkább lenyomták az ingatlanárakat. Ezzel olyan adósok is nehéz helyzetbe kerültek, akik tudták volna fizetni a törlesztőrészleteket, de elértéktelenedő ingatlanjuk immár nem fedezte az általuk felvett hitel összegét.

4. ütem: Tömeges vándorlás. Mindezek után még a jobbnak számító adósok egy része is kvázi hajléktalanná vált Amerikában, ahol szociális védőháló híján sok család lakókocsit vett, és idén a déli államokba költözött a hideg északról.

2. fázis: Hitel- és tőzsdeválság

Az angolul Credit Crunch-ként emlegetett hitelválság az idei esztendő egészét jellemezte. Ennek a folyamatnak négy fontosabb ütemét különböztethetjük meg. A jelzálogalapú értékpapírok és csereügyletek összeomlását, a tőzsdeválságot, a bankválságot, a kamatválságot és a kisebb országok megingását.

1. ütem: A CDS- és CDO-piacok összeomlása. Az ingatlan-, illetve jelzálogválság után a krízis átcsapott hitelválságba. A döntő szerepet a pénzintézetek játszották, számos bank, biztosító és takarékszövetkezet, valamint a befektetési alapok és brókercégek jelentős része ugyanis olyan ellenőrizetlen értékpapírpiacokra lépett be az elmúlt évtizedben, ahol az ügyletek fedezete részben vagy egészében jelzáloghiteleken alapult. A jelzáloghitelek tömeges bedőlése azonban megrendítette 2007 nyarán azoknak a papíroknak az értékét, amelyek az ingatlanügyletekre (CDO) alapozódtak, illetve az adósok rendszeres törlesztésén (CDS) alapultak. Mindezek után a bankok és brókercégek egy része 2007 és 2008 során csődbe ment, mert túl sok pénzt fektetett a kétes értékpapírokba, és nem tudta kiszedni a forrásokat a jelzálogfedezetű ügyletek befagyott piacairól. Először a bankok és a pénzintézetek részvényei kezdik el értéküket veszíteni, 2007 második felétől.

2. ütem: Tőzsdeválság és a nyersanyagpiac átmeneti tündöklése. A tőzsdék később általános esésbe váltanak át. Ez a befektetési alapokat hozta lehetetlen helyzetbe, megkezdődött a tőke kivonása a részvénypiacokról. Átmenetileg az arany, az olaj - az energiahordozó 2008 júliusában csúcsot döntött, és 147 dollárig ugrott - és a nyersanyagok tűntek mentsvárnak, de hamarosan, a válság kiszélesedésével kiderült, hogy mindez csak illúzió. Az első nagyobb országválság is ekkor jelentkezett, 2008 augusztusában az orosz piacról kezdték kivonni a külföldiek az eszközeiket, ez összefüggött az orosz-grúz katonai konfliktussal és a kezdődő nyersanyagpiaci áreséssel is.

3. ütem: Bankválság, a befektetési bankok korszakának vége. A bankok csődsorozatában a legjelentősebb állomások: a brit jelzáloghitelező Northern Rock, az amerikai kereskedelmi bank, a Washington Mutual, az amerikai jelzáloghitelező IndyMac, és a három - befektetési bankkal összenőtt - brókercég, a Bear Stearns, a Merrill Lynch és a Lehman Brothers összeomlása 2007-2008 folyamán. A folyamat eredménye a befektetési bankok hatalmának megszűnése a Wall Streeten, e cégek kereskedelmi bankokká és holdingokká alakultak ugyanis idén ősszel, ha egyáltalán túlélték a válságot, és nem szűntek meg, vagy adták el önmagukat. A válság két legnagyobb haszonélvezője így a JP Morgan és a Bank of America lett. E két nagy kereskedelmi bank is hatalmas állami segélyekre szorult, de a krízis közben felvásárolták az összeomló befektetési bankokat vagy azok maradványait. A hitelkrízis kezdete 2007 nyarához, a Bear Stearns amerikai befektetési bank két nagy befektetési alapjának (hedge fundjának) a bedőléséhez kötődik. A bankcsődök ugyan folyamatosak, de a bankválság utolsó két nagy áldozata a Lehman Brothers befektetési bank és brókercég, illetve a Washington Mutual kereskedelmi bank Amerikában.

E két pénzintézet - különösen a Lehman - 2008. őszi bukása a nemzetközi pénzpiacokra is kiterjesztette a hitelválságot, ezután egymásnak sem mertek hitelezni a pénzintézetek. Éppen ezért e csődök után az államok már nem engedték, hogy újabb nagybankok menjenek tönkre, inkább bankmentő csomagokat dolgoztak ki vagy - főleg Európában - államosították a pénzintézeteket. Néhol a teljes betétállományt is garantálta a kormány a (kis)betétesek számára. A pár héttel később közgazdasági Nobel-díjat kapó Paul Krugman 2008 szeptemberében az amerikai kormányt hibáztatta, amikor nem mentette meg a Lehman Brotherst, ez a pénzintézet ugyanis több mint hatszázmilliárd dollár adósságot hagyott maga után.

4. ütem: Kamatválság és a kisebb országok megingása. A Lehman-csőd után a bankközi hitelek kamatlába, a dollárban számított Libor és az euróban kalkulált Euribor hatalmasra ugrott, a jegybankok hiába pumpáltak óriási pénzeket a piacra. A pénzpumpával és az államosításokkal tartották fenn a nemzetközi pénzügyi rendszer bizonytalan működőképességét. A cél az volt, hogy elkerüljék a bankpánikot, amelynek eshetőségére még Bush amerikai elnök is utalt egyik beszédében. A kamatcsökkentésekkel szintén élénkíteni szerették volna a pénzpiacokat, ezzel a nagyobb gazdaságok a zérókamatszint felé vették az irányt. Japánban már korábban is nagyon alacsonyak voltak a kamatok, Amerikában, majd Európában és Nagy-Britanniában pedig történelmi kamatvágásokkal igyekeztek fellendíteni 2008 utolsó negyedében a gazdaság vérkeringését. A kisebb országok és devizáik közben rendkívüli módon kiszolgáltatottá válnak a nemzetközi pánikhangulatnak. Izland pénze és bankrendszere pillanatok alatt összeomlott, Magyarországot az IMF, az EU és a Világbank gyors közbelépése mentette meg. Amerikában közben 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot dolgoztak ki.

3. fázis: Általános válság és recesszió a fejlett országokban

1. ütem: Fogyasztáscsökkenés és a beruházások visszaesése. Az ingatlanválság, majd a hitelkrízis egymás után mért csapásokat a befektetésekre és a pénzügyi tartalékokra. Mindez visszavetette a fogyasztást Amerikában, és a beruházásokat világszerte.

2. ütem: Termelés visszaesése. A reálgazdaságot akkor érte el a válság, amikor a bankok már egymásnak sem hiteleztek, nemhogy a termeléssel foglalkozó cégeknek adtak volna kölcsön. A bruttó hazai termék Amerikában és Európa nagy gazdaságaiban is csökkenni kezdett, a legfejlettebb államokban (USA, Nagy-Britannia, Németország, Japán) recesszióról beszélhetünk immár, míg a gyorsabban fejlődő államokban (India, Kína) a növekedés üteme lassult.

3. ütem: Elbocsátások és helyi iparágak megszűnése. Az elbocsátások és a munkanélküliség rekordokat döntött 2008 második felében az USA-ban, és Európában is sorozatban kerültek bajba a cégek. Elsősorban az autógyárak és a szórakoztatóelektronikai vállalatok küzdenek most a fennmaradásért. A legnehezebb helyzetbe a három nagy amerikai autógyár, a GM, a Ford és a Chrysler került. Magyarországon a Suzuki és beszállítói kezdenek nagy elbocsátásokba 2008 őszén és decemberben, de más autóipari cégek és az elektronikai vállalkozások is tömegesen rakták utcára a munkásaikat.

4. ütem: Nyersanyagok áresése. A gazdasági válság kiszélesedésével a nyersanyagok és az olaj ára is zuhanásnak indult. Az olaj ára nagyjából harmadára mérséklődött 2008 júliusa és decembere között. Mindez felerősíti a deflációs félelmeket. A defláció az infláció ellentéte, vagyis a fogyasztói és az ipari termelői árak esését jelenti. A defláció látszólag előnyös a vásárlók számára, ám valójában hosszú távon megbéníthatja a a recesszióból való kilábalást, az ipar és a bankrendszer sokáig "beragadhat" a zérónövekedésbe vagy a negatív GDP-bővülés állapotába.