Új elnök, régi stratégia a Gazpromnál

Vágólapra másolva!
A napokban új elnök került a világ legnagyobb gázipari vállalatának élére. A Gazprom az elmúlt nyolc évben 44-szeresére növelte piaci értékét, az orosz államháztartás egynegyedét finanszírozza befizetéseivel, és két nap alatt a globális piac tíz legnagyobb gumigyártója közé is bekerült.
Vágólapra másolva!

Az E.ON a Gazpromnak nemcsak tulajdonosa, hanem legnagyobb vásárlója is. A Gazprom, az [origo] információi szerint egy közösen kitermelendő orosz gázmező részleges átengedésért jelentős E.ON érdekeltségeket próbál megszerezni.

Gazprom-részvényeket szerez a Gazprom?

Korábban szándéknyilatkozat született arról, hogy az E.ON magyar leányvállalataiból ad át egy kisebbségi pakettet, így a magyarországi földgáz-kereskedő, -szolgáltató és -tároló cégekben jutott volna a Gazprom tulajdonhoz, de végül is ez az ügylet lekerült a napirendről. A gáz drágulása miatt ugyanis a Gazprom ma már többet akar néhány magyar kisebbségi részesedésnél.

Az sem kizárt, hogy nyugat-európai erőművekben kapna részesedést a Gazprom. Úgy tudjuk, immár felmerült az is, hogy az E.ON esetleg eladná Gazprom-részvényeinek egy bizonyos hányadát az orosz cégnek, ezt azonban hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Mindez egybeesne valószínűleg az orosz állami törekvésekkel is. Az elmúlt években a stratégiai ágazatokból folyamatosan szorultak ki a külföldi nagyvállalatok. Különösen az olajipari multik távozása szembetűnő.

A Szibnyefty bejött, a Rosznyefty nem

A Gazprom a napokban jelentette be például, hogy az olasz energiaipari vállalat, az Eni 20 százalékos Gazprom Neft-pakettjének megvásárlására opciót szerzett. Ezzel a Szibnyefty 2005-ös megszerzése után tovább erősítené a Gazprom az olajiparban a jelenlétét. (Igaz, egyelőre nem jött létre a Rosznyefty-Gazprom fúzió, ami óriási olaj- és gázipari koncentrációt eredményezett volna Oroszországban, de ezt valószínűleg a Rosznyefty olajcég mögött álló "erős emberek", az úgynevezett "szilovikok" megakadályozták a Kremlben.)

Szintén most zajlik a brit BP olajcég kiszorítása Oroszországból: a BP ottani leányvállalatának, a TNK-BP-nek a brit és más országból származó alkalmazottait az ösztönzi távozásra, hogy lejáró vízumukat nem fogják meghosszabbítani. Ez 150 külföldi munkavállaló - főleg topmenedzserekről van szó - közül, mintegy hetvenet érinthet közvetlenül.

Hajtanak az angolokra?

A TNK-BP-ben a BP mellett tulajdonos három orosz milliárdos, köztük Viktor Vekszelberg is. A milliárdosok pedig szeretnék növelni jelenlegi részarányukat a cégben. A társaság 50 százalékát jelenleg a britek ellenőrzik, a másik felét az oroszok, de a BBC szerint nagy a nyomás a milliárdosokon, hogy TNK-BP érdekeltségeiket adják el az orosz állami tulajdonban lévő Gazpromnak vagy a szintén állami érdekeltségű Rosznyefty olajcégnek. A Gazprom vezére, Alekszej Miller mindenesetre cáfolta, hogy tárgyalnának a TNK-BP megvásárlásáról.

Tavaly a Royal Dutch Shell, részben szintén brit olajcég volt kénytelen megválni egy oroszországi projektjétől, alighanem a BP sem kerülheti el érdekeltségeinek eladását, hiszen a TNK-BP-nél már elkezdtek vizsgálódni az orosz hatóságok különböző üzleti ügyekben is.

A németekkel jóban vannak

A Gazprom, miközben a nyugati cégeket szeretné kivásárolni Oroszországban, erőteljesen terjeszkedne Nyugat-Európában. Nemcsak az E.ON-nal keresik az együttműködést, hanem az E.ON mellett a BASF-fel is együtt építik az Északi Áramlatot, azt a gázvezetéket, amely a problémás Fehéroroszország és Ukrajna, valamint a balti államok és Lengyelország megkerülésével, közvetlenül tudja majd ellátni Nyugat-Európát, elsősorban pedig Németországot orosz gázzal.

Az E.ON-nal és a francia Gaz de France-szal való Gazprom-együttműködést bizonyítja, hogy 2002-ben e három vállalat (pontosabban az E.ON helyett annak elődje, a Ruhrgas) közösen szerezte meg privatizáció során a nagy szlovák gázszolgáltatót, az SPP-t.

Áramlatok egymás után

Tengeralatti gázvezeték már működik egyébként Oroszország és Törökország között: a Fekete-tengert szeli át az úgynevezett Kék Áramlat, amely a törököket látja el orosz energiahordozóval.

Hasonló projektről szerződött az olasz Eni céggel a Gazprom. Már említettük, hogy az Enitől megvásárolnák a Gazprom Neft 20 százalékát, tehát Oroszországban csökkentenék az olaszok befolyását, viszont egy gázvezetéket Olaszországba is szívesen építene a Gazprom.