Felszámolják a Bábolnát

Vágólapra másolva!
A Bábolna állami tulajdonosa kezdeményezte a tegnapi közgyűlésen, hogy jelezzék a Bábolna Zrt. fizetésképtelenségét a cégbíróságnak. A Népszabadság szerint a felszámoló adhatja el a nagy múltú vállalat ötezer hektár földjét.
Vágólapra másolva!

A Bábolna hétfői közgyűlésén a legnagyobb tulajdonos, az állami vagyont kezelő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviselője kérte a grémiumot, hogy jelezze a bíróságnak a vállalat fizetésképtelenségét, és indítsa el a Bábolna Zrt. felszámolási folyamatát - tudta meg a Népszabadság kisrészvényesektől. Az MNV nem látta biztosítottnak az eredményes működés feltételeit. A jelenleg már csak 180 főt foglalkoztató cég dolgozóinak már bejelentették a felszámolásról szóló döntést.

A felszámolási eljárás keretében jelenleg a Bábolna művelésében lévő, mintegy ötezer hektáros állami földterület 2020-ig tartó haszonbérleti jogának hamarosan új gazdája lehet. A legnagyobb hazai mezőgazdasági cégek között számon tartott IKR Zrt. - a Bábolna korábbi leánycégének privatizált utóda - már korábban jelezte, hogy a privatizációs eljáráson mindenképpen szeretnének indulni, mert a Bábolna vetőmagtermelés szempontjából számukra fontos földterületekkel rendelkezik. A Népszabadság információi szerint Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának cége is érdeklődik a földek iránt.