Jelentős üzletek, elmaradó reformok idén

Vágólapra másolva!
Az idén olyan jelentős üzletek születtek, mint az Antenna Hungária és a Budapest Airport Rt. eladása, vagy a Hankook Magyarországra csábítása. Ugyanakkor nem mérséklődött az államháztartás és a fizetési mérleg hiánya és a szükséges reformok közül még az adórendszer átalakítása sem valósult meg.
Vágólapra másolva!

Október

A hónap elejétől 25-ről 20 százalékra csökkent a benzin és a gázolaj általános forgalmi adója. Az Országgyűlés szeptember 19-i döntése más termékek esetében januártól írja elő ugyanezt az adócsökkentést. Az üzemanyagok forgalmi adójának csökkentését azért hozták előbbre, hogy ellensúlyozzák azok korábbi jelentős drágulását.

Sok kis munkajogi lépés 2005-ben/uzletinegyed/allas-karrier/munkajog/20051221sokkis.html

Szintén a hónap elején indult a Start-program, amely a munkáltatókat pályakezdő alkalmazottaik után két évig kedvezményes - első évben 15, a másodikban 25 százalékos - járulékfizetésre jogosítja. A kormány ezzel a lépéssel a fiatalok körében regisztrált, 20 százalék feletti munkanélküliséget kívánja mérsékelni.

Fotó: MTI
Történelmi csúcson

Történelmi maximumát érte el október 4-én a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe. A BUX ezen a napon 23 671,96 ponton zárt. Az év elején még 15 ezer pont körül mozgó index így, kis híján 60 százalékot emelkedett. Azóta viszont újra 20 ezer pont közelébe süllyedt a mutatató és az elemzők a közeljövőben nagyobb esélyét látják a csökkenésnek, mint az emelkedésnek.

November

Az idei év legnagyobb értékű, 525 millió euró, azaz 132 milliárd forint értékű, zöldmezős beruházásáról állapodott meg november 1-én a kormány a Hankook Tire Ltd. dél-koreai járműabroncs-gyártóval. A cég Dunaújvárosban építi fel új, évi 10 millió abroncsot termelő gyárát. A társaság 2007-től 1500, majd később további 3 ezer alkalmazott foglalkoztatását tervezi. A beruházáshoz a magyar állam 15,8 milliárd forint közvetlen támogatással és 4 milliárd adóelengedéssel és átképzési hozzájárulással támogatja a vállalkozást.

Budapesti Értéktőzsde néven, november 2-án egyesült a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Árutőzsde. Azóta az árutőzsdei ügyleteket is az értéktőzsde által bérelt Vörösmarty téri épületben kötik. Mindkét tőzsde meghatározó tulajdonosa a HVB Bank köré szerveződött, osztrák bankokból álló csoport, mely a szakmai irányítást a Bécsi Tőzsdére bízta. Terveik szerint az egyesült tőzsdébe olvasztják a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt-t, majd szövetségbe tömörítik és később közös irányítás alá vonják Kelet-Európa több börzéjét is.

Adóváltozások jegyében telt el az év/uzletinegyed/ado/20051220azadoreform.html

A szokásos adótörvények mellett két új adó - az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás és a luxusadó - bevezetéséről és 2010-ig szóló változásokról is döntött az Országgyűlés november 7-én. A szellemi tevékenységet folytatók egy része úgy dönthet, hogy a munkáját terhelő adók és járulékok helyett, megbízójuk 20 százalék társadalombiztosítási járulékot, ők pedig 15 százalék egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást fizetnek. A 0,5 százalékos luxusadót a 100 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell fizetni. Az új szabályok közül az általános forgalmi adó felső kulcsának 25-ről 20 százalékra és a személyi jövedelemadó felső kulcsának 38-ról 36 százalékra csökkenése a legjelentősebb.

Az elfogadott törvények az adók további csökkentését is tartalmazzák, az adórendszer korábban tervezett, és több fórumon megvitatott radikális átalakítása azonban ezúttal is elmaradt.

December

Fotó: MTI
Rekord áron ment el

Az ÁPV Rt. december 8-án kétfordulós - sztrájkokkal és bírósági tárgyalásokkal tarkított - pályázat eredményeként 464,5 milliárd forintért eladta a brit BAA Ltd.-nek a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy részvényt kitevő, tulajdoni részesedését és a repülőtér üzemeltetésének 75 évre szóló jogát. Ez a legnagyobb összegű privatizációs bevétel a magyar magánosítás történetében. A reptér területe, épületei továbbra is állami tulajdonban maradnak és a bérleti idő lejárta után az ingatlanfejlesztések is azzá válnak.

A kormány december 14-én elfogadta az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodást, amely három évre előre meghatározza a minimálbér összegét. Eszerint 2006-ban 62 500, 2007-ben 65 500, 2008-ban 69 ezer forint lesz a minimálbér a versenyszférában.

A megállapodás új eleme, hogy a szakképzettek számára 2006 júliusától magasabb bérminimumot írnak elő, amely 2008-ig fokozatosan a minimálbér 125 százalékára nő. A felsőfokú végzettségűeknek azonban nem lesz kötelező ennél magasabb bért fizetni.

Giczi József