Jelentős üzletek, elmaradó reformok idén

Vágólapra másolva!
Az idén olyan jelentős üzletek születtek, mint az Antenna Hungária és a Budapest Airport Rt. eladása, vagy a Hankook Magyarországra csábítása. Ugyanakkor nem mérséklődött az államháztartás és a fizetési mérleg hiánya és a szükséges reformok közül még az adórendszer átalakítása sem valósult meg.
Vágólapra másolva!

Július

Forrás: Timár Gábor (ELTE)
Forrás: Timár Gábor (ELTE)

Az ÁPV Rt. július 21-én úgy döntött, 46,76 milliárd forintért a svájci Swisscom Broadcast AG. veheti meg az Antenna Hungária Rt részvényeinek háromnegyedét. A döntés következtében ősszel az Antenna Hungária részvényei is eltűntek a Budapesti Értéktőzsdéről. A részvényesek azonban a privatizációnak köszönhetően, 10 hónap alatt 40 százalékot megközelítő hozamhoz juthattak A legjelentősebb csomagot birtokló Rahimkulov család haszna 3 milliárd forintnál is nagyobb lehetett.

Augusztus

Tíz éve, 1995. augusztus 10-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére a legnagyobb magyar pénzintézet, az OTP Bank részvényeit. Akkor 1200 forintos áron indult meg a kereskedés a bankpapírral. Aki a bevezetés napján vásárolt belőlük 10 év alatt részvényenként 3376 forint osztalékot kapott, befektetése pedig ma 77 500 forintra nőtt. A pesti jegyzett részvények közül egyikkel sem lehetett ilyen magas profitot elérni.

Az ÁPV Rt. augusztus 26-án döntés nélkül zárta le a Malév eladására kiírt pályázatát. Borisz Abramovics, a részvényekért legmagasabb árat kínáló szibériai KrasAir vezérigazgatója hangoztatta, hogy nem olvasztaná be a Malévot a négy másik orosz légitársasággal létrehozott AiRUnionba, ám a kapcsolat azonban új piacokat kínálna, ami 2-5 év alatt jövedelmezővé teheti a Malévot. Elemzők szerint ez esetben a Malév számára lezárulna a csatlakozási lehetőség a Oneworld nevű nemzetközi légi szövetséghez. Fideszes képviselők pedig azt hangoztatták, hogy szükségtelen, pénzügyi szempontból indokolatlan, és kockázatos a magyar légitársaság eladása, sőt még a pénzügyminiszter személyét érintő korrupciós vádak is felmerültek.

Augusztusban tetőzött, de az év többi hónapjában is folyt a huza-vona a MÁV motorvonat-tenderével kapcsolatban. A vasúttársaság több alkalommal is a svájci Stadler céget hozta ki győztesként. A vesztes kanadai-német Bombardier társaság azonban különböző fórumhoz fordult jogorvoslatért.

Szeptember

Szeptember 19-én kiderült, hogy az Európai Unió másképp ítéli meg a költségvetés hiányát, mint ahogy azt a kormány szeretné. A kormány ugyanis működési, az unió viszont privatizációs bevételként értékeli a Nemzeti Autópálya Rt-től a neki átadott, korábban épült gyorsforgalmi utakért a költségvetésbe befolyó összeget. Így az uniós elszámolás szerint nem csak az államháztartási hiány ígért csökkentését nem teljesíti az ország, de várhatóan nagyobb deficit alakul ki, mint egy évvel korábbam.

Fotó:MTI
Eltérő megítélés

Az unió ugyan valószínűleg nem bünteti meg ezért az országot, az unió reakciójánál azonban komolyabb veszélyt jelenthet, ha megrendül a befektetők és beruházók bizalma az ország gazdaságában. Ennek előjele, hogy a legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch azóta leminősítette az ország adósságát. Két másik, jelentős minősítő azonban nem lépett. A forint viszont azóta gyengül.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor közvetett tulajdonában álló Délhús Rt. szeptember 13-án megszerezte a Pick Rt. részvényeinek több mint 98 százalékát. A részvények mintegy kétharmadát Leisztineger Tamás Arago Rt-jétől megvásárló, a tulajdonrészt a Délhús Rt-nek továbbadó két magánszemélyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összehangolt befolyásszerzés címen 100 millió forintra megbüntette. Az OTP Bank vezére - a pécsi Új-MiZo Rt. és a szegedi Sole Rt. megszerzésével és összevonásával - komoly részesedést szerzett a tejiparban is. Közben több jelentős húsipari és tejipari cég is csődeljárás, vagy felszámolás alatt áll.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szeptember 19-én, másnaptól 6 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A rendszerváltás óta sohasem volt ilyen alacsony a jegybanki alapkamat. A testület 2004 márciusa óta, 16 alkalommal, összesen 6,5 százalékkal mérsékelte a jegybanki alapkamatot. A szeptemberig havi rendszerességgel megtett lépéseket az infláció kedvező alakulásával indokolták, valamint azzal, hogy a költségvetési és a fizetési mérleg hiányát ellensúlyozza a külföldi befektetők élénk kereslete. A kamatcsökkentés akkori megállását pedig a befektetői hangulat bizonytalanná válásával magyarázzák

Több mint 1,3 milliárd forint büntetést szabott ki szeptember 22-én kartellezés miatt a vidéki útépítéseken dolgozó, 14 társaságra a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa. A testület hasonló okból 600 millió forintra büntetett meg nyolc, a fővárosi építkezésekben résztvevő társaságot. Több vállalkozást is mindkét döntés érinti. A versenytanács azt gyanította, hogy a társaságok, nem csak egyes útszakaszok munkáit, hanem az egész piacot, évekre előre felosztották egymás között. A testület azonban nem tudta bizonyítani gyanúját.