Tízezerbe kerülhet egy öngyilkos robbantás

Vágólapra másolva!
Tízezer forintból kivitelezhető egy, a londonihoz hasonló merénylet a metróban. Az [origo]  utánaszámolt, hogy pontosan mennyibe kerül legyártani egy olyan bombát mint amilyen a londoni robbnatók hátizsákjaiban volt. A lapunk által megkérdezett biztonságpolitikai szakemberek szerint a terrorpénz utáni hajsza csökkentette ugyan a támadások léptékét, azonban teljesen nem tudja megakadályozni azokat. Ráadásul a terroristák egyre kevésbé átlátható rendszerekbe áramoltatják pénzüket, hogy elbújjanak a hatóságok elől.
Vágólapra másolva!

Az arab terrorszervezetek nagyban támaszkodnak pénzmozgásaiknál a hagyományos arab bankra, a havalára. A rendszert évszázadok óta használják az iszlám országokban kisebb-nagyobb összegek átutalására. A bizalmas, baráti és családi kapcsolatokra épülő rendszer gyakorlatilag az adott szó ereje alapján működik, az egyes ügyleteknek egyáltalán nincs papíron, vagy elektronikus úton rögzített nyoma. Az átutalni kívánt összeget az adott városban működő havala-brókerek egyikének kell "befizetni", aki aztán a "célországban" lévő kapcsolatainak továbbítja az összeggel egyenértékű zálog-zsetonokat, azaz a pénz fizikailag nem mozog a két pont között. Az átutalás célpontjában pedig az ottani bróker adja át az összeget a "kedvezményezettnek".

"A belső hozzáférés jobb, ráadásul az átvilágítás is lazább, itt nincsenek meg azok a kötelező intézmények, mint például az Európai Unióban" - sorolja a Havala terroristáknak nyújtott előnyeit Deák Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint itt csak a hirtelen valahol megjelenő nagyobb összeg lehet gyanús. Az egyes nyugati országok arab közösségeiben sem követhető a pénz mozgása. Deák szerint itt főleg értékpapír, de még inkább a készpénz dominál, amit szintén igen nehéz nyomon követni.