Menedzserdivat: aki ad magára, útlevéllel jár vásárolni

Vágólapra másolva!
A magára valamit is adó üzletember 150-200 ezer forintos öltönyt hord, bár mire elindul egy fogadásra, félmillió forint könnyen a testére kerülhet. A magyar menedzserek márkaorientáltak, ruhájukat gyakran külföldi üzleti útjaik során szerzik be, vagy abban a néhány ún. 'VIP-boltban', melyek címe kézről kézre jár közöttük. Olvassa el az [origo] összeállítását!
Vágólapra másolva!

A munkahelyen viselt ruházatnak nem annyira az egyéniséghez, az ízléshez, mint inkább a választott munkahely környezeti szokásaihoz kell alkalmazkodnia. Míg például a banktisztviselő, az üzletember, a tanárnő öltözéke inkább konzervatív, addig a butikos eladó vagy a bárénekesnő lehet kihívó, ultramodern, míg a sportszervező sportosan elegáns.

Karriercentrumhttp://allas.negyed.hu/job.phpTöbbszáz állásajánlat!

Lehetőleg kerülni kell a nagyon rövid, nagyon átlátszó, nagyon testhez tapadó, nagyon kivágott ruhákat, illetve a nem munkahelyre való, tehát túl sportos (halásznadrág vagy sort) vagy kifejezetten alkalmi jellegű öltözéket - tanácsolja Pintér Zsolt Hogyan csináljunk karriert? - Az álláskeresés enciklopédiája című könyvében.

Az üzleti életben (főként a pénzügyi és bankvilágban vagy általában közép- és felső vezetői munkakörben) a természetes anyagból készült, konzervatív szabású (az amerikai cégeknél inkább a hagyományos egysoros öltöny elfogadott), egyszínű, sötét (fekete, éjkék, grafitszürke, de nem sötétbarna vagy olajzöld!) ruha a kötelező. Öltönyként még a diszkrét, halvány csíkos vagy az ún. klub stílusú (kétsoros sötétkék zakó aranygombokkal, hozzá középszürke nadrág) is elfogadható. Színes öltöny (pl. liftesfiúbordó, ügynöklila vagy sportriporter-sárga) komolyabb állásoknál szóba sem jöhet.

Forrás: Yves Saint Laurent
Yves Saint Laurent öltönyök

Jó tudni, hogy márkajelzést még a legjobb öltöny zakóujjáról is mindig le kell szedni.

Az ing legyen pamutból készült, elegáns szabású (bő, hosszú ujjú, bő vállú) egyszínű vagy nagyon halvány, vékony csíkozású, fehér vagy ún. bankárkék (középvilágos szürkés acélkék). Kerülni kell a túl rövid vagy túl hosszú gallérú, kockás, nagy mintás, fényes selyem, netán viszkóz vagy rövid ujjú ing viseletét.

leftVásároljon az [origo] bevásárlóközpontban!http://vasarlas.origo.hu/index.php?action=show&id=69788Édesség

Jó ízlésre vall, ha egyszínű bordó, sötétkék vagy diszkrét, apró mintával díszített, illetve széltében ferdén keresztcsíkozott kék-zöld, kék-bordó, kék-sötétvörös, selyem anyagú nyakkendőt viselnek kiegészítőként. Magyarországon még kevéssé elterjedt a nyaksál nyakkendő helyetti használata. Kerülni kell a feltűnő színű és formájú, nagy mintás, kötött, horgolt vagy műszálas nyakkendők használatát.

Az üzletember cipője vastag bőrtalpú, fekete vagy sötétbordó bőrből készült angol stílusú (fűzős, lyukacsos virágmintás). A zokni az öltönnyel azonos színű vagy annál sötétebb, illetve 'egyenfekete', ami mindenhez jó.

Berta Kata