Menedzserdivat: aki ad magára, útlevéllel jár vásárolni

Vágólapra másolva!
A magára valamit is adó üzletember 150-200 ezer forintos öltönyt hord, bár mire elindul egy fogadásra, félmillió forint könnyen a testére kerülhet. A magyar menedzserek márkaorientáltak, ruhájukat gyakran külföldi üzleti útjaik során szerzik be, vagy abban a néhány ún. 'VIP-boltban', melyek címe kézről kézre jár közöttük. Olvassa el az [origo] összeállítását!
Vágólapra másolva!
Forrás: Florsheim
228 dollárba kerül ez a Florsheim cipő

Az amerikai gyártmányú Florsheim cipő átlagosan 75-150 dollárba (16-32 ezer forint) kerül, noha vannak drágább modelljei is, melynek viselése azzal a jóleső tudattal párosulhat, hogy Woody Allen is ilyet hord. A Lloyd cipő Magyarországon 25-40 ezer forintba kerül. Ezt a márkát itthon a Horváth Cipő Kft. is árusítja, ahol emellett 15-35 ezerért vehető márkás, minőségi, kötelezően bőrtalpú lábbeli.

A kézzel készített cipő ára már borsosabb, ugyanakkor büszkeséggel töltheti el vásárlóját, hogy a lábáról vett méret alapján egyedileg készített cipőt hord. A Vass cipőszalonban a már kész, borjúbőrből készült cipő 89 ezer forintba, méretre készítve 120 ezer forintba kerül. Ugyanez lóbőrből készen 105 ezer, méretre gyártva 125 ezer forint - mondta az [origo]-nak az üzlet munkatársa. A méretes cipő készítésekor az ügyfél lábának rajzolatáról készült kaptafát megőrzik, így a későbbiekben akár telefonon is lehet a lábra passzoló cipőt rendelni, melynek elkészítési ideje 4-5 hét.

Kiegészítők: a kevesebb néha több

Forrás: Gucci
Gucci táska

Aki igazán ad magára, a kiegészítőket sem hanyagolja el. A kiegészítőkre is érvényesek a régi igazságok: szép az, ami egyszerű, és a kevesebb néha több, vélekedik Pintér Zsolt. Komoly üzletemberek bőrből készült, fekete, antikolt barna vagy sötétbordó táskát hordanak, abból is minél vékonyabbat, hiszen nem kelt jó benyomást egy kitömött aktatáska. Magyar kézművesek által készített bőrtáskák 30-40 ezer forintba, míg egy Gucci bőrtáska 100-120 ezer forintba kerül. Igazán elegánsnak érezheti magát az az úriember, aki Prada vagy Giudi táskát hord magával. Egy Prada, nem túl vastag, "üzletemberi aktatáska" körülbelül 120 000 és 220 000 forintba kerülne, ha Magyarországon lehetne kapni. A hazánkban is kapható Giudi táska ugyanebben a kategóriában 75 000 és 100 000 Ft között mozog.

Az óra legyen hagyományos analóg, valódibőr-szíjas (Omega, Zenith, Breguet); természetesen kivétel az arany karóra, amelynél általában az óraszíj is aranyból készül, például a Rolex, Corum. A mandzsettagomb nappal inkább akkor elegáns, ha nem feltűnő, míg este lehet merészebb kivitelű. Montblanc mandzsettagombot 45-100 ezer forintért lehet kapni a hazai üzletekben, a drágább modellben hematit kő van. Szemüvegre sem lehet eleget költeni. Üzleti körökben a legelfogadottabb márka talán a Cartier, egy keret 24 karátos aranyból 100-120 ezer forintba kerül. Ebben még nincsen benne a 80-100 ezer forintos árat könnyen elérhető szemüveglencse. A legszerencsésebb, ha ennek márkája Zeiss.

Külföldi bevásárlókörút férfiaknak

Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő elmondása szerint aki megteheti, vagy külföldön vásárol, vagy a már említett VIP-boltokban. Pintér szerint Magyarországon nincsen nagy jövője a nagyon exkluzív, drága termékeket árusító butikoknak, a magyar piac egyelőre nagyon kicsi; az exkluzív üzletekben még a magyar vezetői fizetésekhez mérten is irreális árak alakulhatnak ki.

leftVásároljon az [origo] bevásárlóközpontban!http://vasarlas.origo.hu/index.php?action=show&id=69712Bor

Külföldön több márka termékei is olcsóbban megvásárolhatók, mint Magyarországon, amellett, hogy a választék is jóval nagyobb. A Boss öltöny például Németországban olcsóbb, mint nálunk, mondta Pintér Zsolt. Mivel az üzletemberek munkájával, életformájával együtt jár a rengeteg utazás, nem lehet csodálkozni azon, hogy hivatalos útjaikon egyben a bevásárlást is elintézik. Ruházat szempontjából Ausztria és Németország mellett még Amerika számít nagyon olcsónak. Itt a vásárlók különféle bónusz-szolgáltatásokat is kapnak, például bizonyos számú ing vásárlása esetén ajándékként belevarrják az ingekbe új tulajdonosuk nevét.