Antal Nimróddal érkezik a Cinemira filmfesztivál

Viszkis rabló, Film, Sajtótájékoztató, Ambrus Attila, Antal Nimród, 2016. 06. 02. Ambrus Attila Antal Nimród FILM Sajtótájékoztató Uránia Filmszínház Viszkis 2016. junius. 2-án készült képek az Ambrus Attiláról szóló film  sajtótájékoztatóján a budapesti
2016. junius. 2-án készült képek az Ambrus Attiláról szóló film sajtótájékoztatóján a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Vágólapra másolva!
A fiatal közönségnek szóló filmeké lesz a főszerep a Cinemira Teen Ifjúsági Filmfesztiválon a Corvin moziban, valamint a H13 közösségi térben november 18. és 20. között. A fesztivál vendége lesz a Stranger Things című sorozat magyar rendezője, Antal Nimród, a fesztivál nyitófilmje A stand up királynője című svéd film lesz - közölték a szervezők.
Vágólapra másolva!

A Cinemira egyetlen hazai filmfesztiválként kifejezetten a fiatal közönségnek szóló filmeket mutat be, döntő többségük először látható Magyarországon - hangsúlyozza a közlemény. A Cinemira Teen versenyfilmjei olyan, a kamaszok mindennapjait érintő témákat dolgoznak fel, mint a szerelem és szakítás, a mentálhigiéné, a történelemmel való szembenézés, a családon belüli bántalmazás, az áldozathibáztatás és az önmagunkért és egymásért való kiállás fontossága.

A fesztiválon három, kiemelkedő európai ifjúsági mozifilm is látható lesz.

Premier előtt mutatják be szombat este nyolckor a Berlinalén díjazott A stand up királynője című svéd filmet, amelyben egy 12 éves kislány szeretné megnevettetni gyászoló apját, ezért megpróbál összeállítani egy stand up előadást. Először láthatja az itthoni közönség a Cannes-ban is díjazott Olga című svájci filmet, amely az ukrán háború előzményeként is számon tartott Euromajdan idején játszódó fordulatos dráma. Szombat este vetítik a Semmi című dán filmet, amely Janne Teller azonos című nemzetközi bestsellerének filmfeldolgozása.


A közleményben kiemelik, hogy szombaton 14 órakor a Karády Teremben a Stranger Things világhírű magyar rendezője, Antal Nimród tart interaktív előadást a sorozatról, míg az Aulában Császár Dániel operatőr vezeti be az érdeklődőket az Eufória című sorozat kameracsapatának kulisszatitkaiba, aki az Emmy-díjas Rév Marcell mellett vett részt a sorozat forgatásában.

Az esemény a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg - írják a szervezők.