Szabó István különleges világa

Ha csak a filmes elismeréseket vesszük, Szabó István kétségkívül a legsikeresebb magyar rendező. A magyar Oscar-nevezések történetében a legtöbbször, összesen hétszer indították a díjért, ebből négyszer az amerikai filmakadémia jelölte is filmjeit, 1982-ben pedig a Mephisto volt az első magyar nagyjátékfilm, ami Oscar-díjat kapott. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy 2005-ben Annette Beninget a Csodálatos Júlia főszerepéért (amelyért Golden Globe-ot kapott) a legjobb színésznőnek járó Oscarra jelölték, akkor összesen öt Szabó István-film került az amerikai filmakadémia elismerésének közelébe. Szabó Istvánt filmjei felidézésével köszöntjük születésnapján.

A rendszerváltás után

A történelmi trilógia után újabb váltás jött Szabó István életművében. A súlyos drámák után egy (első ránézésre) könnyedebb hangvételű filmet forgatott, angol-amerikai-japán koprodukcióban. A Találkozás Vénusszal (1991) alapötletéül Szabó párizsi Tannhäuser-operarendezésének élményei szolgáltak. A Glenn Close főszereplésével készült filmben a párizsi Opera Európában nemzetközi szereposztással vinnék színre Wagner művét. A különböző országokból érkezett művészek egytől-egyig sajátos, önálló egyéniségek, ami óhatatlanul konfliktushoz vezet. A magyar vendégkarmester igyekszik figyelmen kívül hagyni az előadást nehezítő helyzeteket.

A Találkozás Vénusszal persze nem csupán egy opera színpadra állításáról, vagy általánosságban az alkotómunkáról szól, de a társadalom intézményrendszereiről, a demokrácia játékszabályairól, az Európa-ház megteremtésének buktatóiról is mesél.

Találkozás Vénusszal (Glenn Close és Niels Arestrup) Forrás: Origo

Az Édes Emma, drága Böbe (1991) konkrétabb, kézzelfoghatóbb történet a rendszerváltás idejéről. Sőt, alkotói szándék szerint gyors reakció a változások veszteseiről, amelyben a hétköznapi hősök (két, budapesti pedagógusszállón lakó, feleslegessé vált orosz szakos tanárnő) talajvesztésén keresztül igyekezett Szabó megragadni a rendszerváltás érzelmi és egzisztenciális következményeit. A rendező vállaltan készített a korábbi évtized nagy kiállású filmjeihez képes tudatosan fésületlenebb, kapkodósabb darabot: igyekezett minél gyorsabban megragadni a magyar hétköznapi valóságot. Nem véletlen a film kifejező alcíme: Vázlatok, aktok. Az egzisztenciájukat vesztett orosztanárok története a rendszerváltás problematikájának gyönyörű allegóriája lett.

Vissza a múltba

A történelmi változásokat jelen időben megragadni igyekvő két film után Szabó István viszonylag hosszú ideig, hét évig nem forgatott nagyjátékfilmet. A magyar-osztrák-kanadai-német koprodukcióban készült, 1999-ben bemutatott A napfény íze forgatókönyvét Israel Horovitz-cal közösen írta, és ismét nagy ívű történelmi filmre vállalkozott. Sőt. Bár a szürreális Tűzoltó utca 25.-ben is több generáció történetdarabkáival meséli el egy ház történetét, a négy nemzedék történetét elmesélő, száz évet átfogó A napfény íze a legtöbb korszakon átívelő történelmi vállalkozása.

Egy magyar zsidó család három (dédapával együtt négy) nemzedékének történetét mutatja be, az asszimiláció körülményeit és a korábbi történelmi filmjeihez hasonlóan az azonosság válságát ábrázolja.

A napfény íze összegző film:

Szabó alkotásaiban már a kezdetektől, az Álmodozások korá-tól megjelenik a magyar (budapesti) zsidóság sorskérdése, és szinte mindegyik filmjében szerephez jut a zsidóság identitáskeresése. Csak néhány példa. Az Apa egyik jelenetében a főszereplő egy háborús filmben statisztál, zsidóként hajtják végig többed magával a Lánchídon. A rendezőasszisztens azonban kevesli a nyilas keretlegények számát, ezért Taklóról leveteti a sárga csillagot és beállítja hajtónak (az üldözöttből így lesz üldöző). A Bizalom-ban a főhősnő, a hatóságok elől bujkáló Kati nem akarja felismerni egykori osztálytársát, aki ezen megdöbben, mert úgy érzi, már a barátai is megtagadják. A Mephisto és a Hanussen a vészkorszakot vetíti előre. A napfény íze, ez a monumentális tabló tehát logikus következménye a korábbi Szabó-filmekben (ha csak epizódnyi villanás erejéig is) feszegetett témának.

A napfény íze (Ralph Fiennes és Deborah Kara Unger) Forrás: Origo

De összegzi az identitásvesztéssel foglalkozó történelmi trilógiát is, elvégre az asszimilációs tablóban minden generáció tagja lassacskán felad önmagából valamit, sőt, a Ralph Fiennes által életre keltett főszereplők mindegyike, minden történelmi korban a hatalom kegyeitől várja az érvényesülés lehetőségét, csakúgy, mint a történelmi trilógia hősei.

A 2001-ben, Ronald Harwood színdarabja alapján (és az író forgatókönyvéből) készült Szembesítés is hasonlóságot mutat Szabó korábbi történelmi filmjeivel, ezúttal is a hatalommal való együttműködés felelősségét firtatja.

Szembesítés (Harvey Keitel, Stellan Skarsgård és Moritz Bleibtreu) Forrás: MAFAB

A második világháború után Berlinben igazolási eljárás folyik a híres karmester, Wilhelm Furtwänglerrel (Stellan Skarsgard) szemben, aki a nemzetiszocialista uralom idején is Németországban maradt, sőt a rezsim kegyeltjeként folytatta művészi pályafutását. Az ügyet vizsgáló amerikai tiszt (Harvey Keitel) mindenáron bizonyítani akarja a karmester bűnösségét, mivel számára nem kétséges, hogy Furtwängler művészi tevékenységével segítette, legitimálta a nácikat. A feszültséggel teli film kamaradráma jellegét tekintve a Bizalom párdarabja, a művész megalkuvásának témafelvetésével pedig a Mephisto-ra utal. Szabó nem foglal állást, nem rágja a szánkba a tanulságot (bár a filmet befejező archív képsor a Goebbels kézfogása után a tenyerét zsebkendőbe törlő karmesterről igen beszédes), mindkét szereplőjével komoly erkölcsi dilemmák elé állítja a nézőt.

Jeremy Irons és Szabó István a Csodálatos Júlia forgatásán Forrás: Origo

A Szembesítés után Szabó István maradt az irodalmi adaptációknál. A Csodálatos Júlia (2004) Somerset Maugham műve alapján készült, a Rokonok (2006) Móricz Zsigmond, Az ajtó (2012) pedig Szabó Magda regényéből.

A harmincas évek londoni színházi világában játszódó Csodálatos Júlia könnyed komédia a szerelemről, a szerepjátszásról, a csábításról és a bosszúról. Ugyanakkor játszódik, mint a Mephisto, szintén színészek között - csak egy szerencsésebb történelmi helyzetű régióban. A Rokonok Móricz-adaptációja újabb film az érvényesülésért cserébe önmagát feladó egyénről, no meg a rendszerváltás utáni korrupciós ügyletek kosztümös példabeszéde is.

A Szabó-életművet eddig záró Az ajtó pedig különösen szép témaválasztás: Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regénye ugyanis a bizalomról, az egymás iránti megbecsülésről, a szeretetről szól. Olyasmiről, ami Szabó István filmjeiben vissza-visszaköszönő üzenet.