Tavaly Adam Sandler volt a leggázabb

Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, idén a hagyományoktól eltérően nem az Oscar-gála előtti estén osztják ki az év legrosszabb filmjeinek járó Arany Málna-díjakat, hanem ekkor még csak kihirdetik a jelölteket, a díjátadásra pedig április 1-jén, bolondok napján kerül sor.Adam Sandler és Adam Sandler a Jack és Jill című filmbenA legtöbbet Adam Sandler tette tavaly azért, hogy cikinek tartsák. ét filmjét is jócskán megszórták jelölésekkel. A Bucky Larson: Született filmcsillag című vígjáték összesen hat kategóriában esélyes a citromdíjra: a legrosszabb film, rendező, férfi főszereplő, forgatókönyv és színészgárda, valamint legrosszabb előzményfilm, folytatás, lopás vagy remake kategóriában. A filmnek - amelyben a nagyon kicsi farokkal rendelkező falusi legény szerencsét probál a pornóiparban - Sandler volt az egyik forgatókönyvírója, valamint az egyik producere is.Nick Swardson és Christina Ricci a Bucky Larson: Született filmcsillag című filmbenSandler másik szerencsétlen választása idén a Jack és Jill című vígjáték volt, amelyet minden kategóriában jelöltek Arany Málnára, volt, ahol duplán is (két-két színészt a mellékszereplő kategóriákban). Sandler pedig azt a kétes dicsőséget érdemelte ki a Jack és Jill-ért, hogy egyszerre jelölték  a legrosszabb színész és színésznő kategóriában is, mivel ő maga játszotta mindkét címszerepet.  Ezzel Adam Sandler rekordot döntött az Arany Málna-díj történetében, az ő neve fordult elő legtöbbször az adott évi esélyesek listáján. Érdekesség, hogy Madonna W. E. című filmjét egyetlen egy kategóriában sem jelölték, pedig az énekesnő második rendezését már a a velencei filmfesztiválon is nagyon utálták a kritikusok.Az idei Arany Málna-jelöltek teljes listája:Legrosszabb filmAlkonyat - Hajnalhasadás 1.Bucky Larson: Született filmcsillagJack és JillSzilveszter éjjelTransformers 3Legrosszabb rendezőMichael Bay (Transformers 3)Tom Brady (Bucky Larson: Született filmcsillag)Bill Condon (Alkonyat - Hajnalhasadás 1.)Dennis Dougan (Jack és Jill és Kellékfeleség)Gary Marshall (Szilveszter éjjel)Legrosszabb színészRussell Brand (Arthur, a legjobb parti)Nicolas Cage (Féktelen harag, Boszorkányvadászat és Túszjátszma)Taylor Lautner (Elhurcolva)Adam Sandler (Kellékfeleség és Jack és Jill)Nick Swardson (Bucky Larson: Született filmcsillag)Legrosszabb színésznőMartin Lawrence (Gagyi mami: Mint két tojás)Sarah PalinSarah Jessica Parker (Szilveszter éjjel és Csak tudnám, hogy csinálja!)Adam Sandler (Jack és Jill)Kristen Stewart (Alkonyat - Hajnalhasadás 1.)Legrosszabb férfi mellékszereplőPatrick Dempsey (Transformers 3)James Franco (Király!)Ken Jeong (Transformers 3, Másnaposok 2, Gondozoo és Gagyi mami)Al Pacino (Jack és Jill)Nick Swardson (Jack és Jill, Kellékfeleség)Legrosszabb női mellékszereplőKatie Holmes (Jack és Jill)Brandon T. Jackson (Gagyi mami)Nicole Kidman (Kellékfeleség)David Spade (Jack és Jill)Rosie Huntington-Whiteley (Transformers 3)Legrosszabb színészgárdaBucky LarsonJack és JillSzilveszter éjjelTransformers 3Alkonyat - Hajnalhasadás 1.Legrosszabb forgatókönyvBucky LarsonJack és JillSzilveszter éjjelTransformers 3Alkonyat - Hajnalhasadás 1.Legrosszabb előzményfilm, folytatás, lopás vagy remakeArthur, a legjobb partiBucky LarsonMásnaposok 2Jack és JillAlkonyat - Hajnalhasadás 1.Legrosszabb párosNicolas Cage és bárki, aki feltűnt mellette a vásznon, bármelyik filmjébenShia LeBeouf és Rosie Huntington-Whiteley (Transformers 3)Adam Sandler és/vagy Jennifer Aniston vagy Brooklyn Decker (Kellékfeleség)Adam Sandler és/vagy Al Pacino vagy Katie Holmes vagy Adam Sandler (Jack és Jill)Kristen Stewart és vagy Robert Patt
Vágólapra másolva!