Vágólapra másolva!
Perverzek ezek a németek, mondhatnánk. Újra meg újra elővesznek olyan témákat, amelyekben sötét titkaik lapulnak. Kínzó felismerésekre vágynak. Legutóbb a 60-as, 70-es évek NSZK-s történelmét filmesítették meg, a Vörös Hadsereg Frakció terrorszervezet merényleteit és működését. A Baader Meinhof csoport című filmmel azonban épp az volt a bajuk, hogy nem mond elég keményen oda. Filmnek azért nem rossz, ezt elismerik. Mivel március 12-én bemutatják Magyarországon is, mi most áttekintjük a német reakciókat.
Vágólapra másolva!

A hozzátartozók

Még a bemutató előtt tett nyilatkozatot Michael Buback, a meggyilkolt szövetségi főügyész, Siegfried Buback fia, aki azt is kifogásolta, hogy őket, az áldozatok hozzátartozóit nem keresték meg az alkotók a film készítése előtt, hogy a szándékukról értesítsék őket. Így tartania kell attól, hogyan jelenik majd meg apja halála a vásznon. (Ami egyébként máig tisztázatlan, Angela Merkel kancellár nemrég rendelte el az újbóli kivizsgálását.)

Forrás: [origo]
Siegfried Buback letakart holtteste (Karlsruhe, 1977)


Az események közvetlen tanúi közül a legnagyobb felháborodást Ignes Ponto érezte, akinek végig kellett néznie, ahogy a RAF-terroristák megölik a férjét, Jürgen Pontót, a Dresdner Bank elnökét. A film azonban úgy ábrázolta a gyilkosságot, mintha ő éppen a házon kívül, a teraszon tartózkodott volna. Pert is indított az alkotók ellen, mert szerinte férje halálának ábrázolása tökéletesen ellentétes azzal a mottóval, amit a készítők hangsúlyoztak, hogy a valóság hiteles ábrázolására törekednek. A perben a személyiségi jogok és a művészi szabadság kerültek szembe. A kölni bíróság első fokon nem adott helyt a jogi követelésnek. Ignes Ponto ügyvédje mégis úgy nyilatkozott, hogy érdemes volt belevágni, mert ezzel felhívták a figyelmet arra, hogy a filmet kritikus szemmel kell nézni.

Azt egyébként a Süddeutsche Zeitung kritikusa, Tobias Kniebe is a szemére veti a készítőknek, hogy "a valóság legérdekesebb fordulatait, ami után bármelyik filmes megnyalná mind a tíz ujját, kihagyták a forgatókönyvből". Mennyivel brutálisabb lenne a jelenet, ha a feleségnek végig kellene néznie férje meggyilkolását. Vagy az - említi meg Tobias Kniebe -, ha Hans Martin Schleyert, a munkaadók szövetségének elnökét azért nem sikerül kimenekíteni a túszejtők fogságából, mert éppen akkor tűnik el a rendőrségnél egy távíró, amikor már épp nyomon vannak a fogoly hollétét illetően. A valóságban ugyanis így volt.

Forrás: [origo]
Hans Martin SchleyerBettina Roehl


A film kemény kritikusai közé tartozik az egyik főhős, Ulrike Meinhof lánya, Bettina Roehl is, aki egy ideje közszereplő Németországban, és feltűnően ellentétes elveket vall az édesanyjával. Ő nyilvánosan támogatta Ignes Pontót a perben, sőt, a Die Welt című lapnak kijelentette, hogy valójában nem is Eichingert és cégét, a Constantin filmet, hanem az államot kellene beperelni, amely komoly pénzekkel támogatta filmet. Majd hozzátette, "Csak az egyik vita tárgya lehetne, hogy a film intellektuálisan és politikailag mennyire színvonalon aluli és hogy a történelmi tényeket illetően tévútra vezeti a nézőt, (...) a fő probléma azonban az, hogy a film a szövetségi köztársaságot bemocskolja, óriási fórumot teremt a terror számára, ezáltal szimpátiát ébreszt iránta, és legitimálja is."