Hajdu Szabolcs: Magamon kezdek el először röhögni

Hajdu Szabolcs Off Hollywood című új filmjében egy rendezőnő különösen stresszes napjának bemutatásával fest ijesztően pontos képet a magyar társadalom kollektív depressziójáról. Elszívtunk egy doboz cigit a Fehér tenyér és a Macerás ügyek rendezőjével, aki közben elmesélte, milyen gondolatokkal nyugtatja le magát elalvás előtt, miért képtelen reklámokat rendezni, és, hogy filmjének főhőse miért fut úgy, mint James Bond. Azt is megtudtuk tőle, hogy a Filmszemle néhány napja alatt többet hazudik egy magyar filmes, mint egész évben, valamint, hogy ha közben nem öregedett volna ki a szerepből, saját maga játszotta volna Petőfi Sándort abban az életrajzi filmben, amit már jópár éve próbál megcsinálni. Javasoljuk a kedves olvasónak, hogy huppanjon bele egy kényelmes fotelbe a laptoppal, mert Szabolcsnak volt mondanivalója bőven.

- A stáblistán az szerepel, hogy a forgatókönyv Garaczi novellája mellett a színészek improvizációira épült. Hogy kell elképzelni ezt az alkotói folyamatot?

- Itt nem sok jelenetről van szó, csak viszonylag hosszan vannak tartva. Ez is egy koncepció volt, hogy minden a szokásosnál sokkal hosszabb ideig legyen tartva. A nagy blokkok szintjén is és a snittek szintjén is, hogy el tudjanak mélyülni. Miközben az ember nézi, el tudjon egy picit kalandozni, hagyjak időt arra, hogy járhasson a nézők agya, és vissza tudjanak rá kapcsolódni. Megfigyeltem, hogy ahogy nézem a filmet, elkezdek gondolkozni valamin, ami a filmtől már távol van, és aztán egyszer csak megint visszakapcsolódom. Ettől egy kicsit interaktív, mozgásban tartja a nézőt, nem pedig folyamatosan kapod, kapod, kapod az infót. Ezt úgy csináltuk, hogy megkerestem azt a néhány metafizikus-metaforikus helyzetet, amikben láttam a lehetőséget, hogy tágíthatóak más közegekre is. Ilyen például az első interjú helyzete. Vagy nagyon nagy metafora szerintem a színész a kocsmában: egy vodkáért eladja a saját művészetét, amit ráadásul nem is neki fizettek, hanem ő fizette, hogy megmutathassa saját magát, gyakorlatilag egy kis dicséretért. Ez minden színésszel megtörténik. Velem legalábbis rengetegszer. Stoppoltam, felvett a kamion: "Mivel foglalkozol?" "Színész vagyok". "Hát mondjál már egy verset akkor!" Utána várod, hogy megdicsérjenek, és onnantól kezdve barátok vagytok. Vagy ott van az elhanyagolt színész és a felesége otthoni jelenete, ami megint nagyon nagyot ölel szerintem a párkapcsolatból. Arról szól, hogy hogyan cserélődtek meg az utóbbi tíz évben a nemi szerepek, hogy a csaj keresi a pénzt, nagyon nehezen bírja idegileg, a férfi pedig gyakorlatilag otthon hízik...

- És ráadásul ellendrukkerként...

- Igen, még ellendrukkere is az egésznek. Tehát megkerestem ezeket a jeleneteket, és a színészeknek viszonylag pontosan elmondtam, hogy mik azok a dimenziók, mik azok a rétegek, amiknek benne kéne lennie, és durr neki, improvizációk.

Szabó Domokos az Off Hollywood-ban

- Ilyenkor elvonultok valahova?

- Ez esetben Csillebércen voltunk, az úttörőtáborban. Általában szeretek elszakadni Budapesttől, hogy mindig a témával keljünk, és azzal feküdjünk, hogy ne kelljen hazamenni és kiesni az egészből. Erre itt nem volt lehetőség, mert mindenki színházakban játszott, de legalább egy picit el tudtunk menni a városból, és ott izoláltabb környezetben tudtunk dolgozni. Orsolya (Török-Illyés Orsolya, az Off Hollywood főszereplője, Hajdu Szabolcs felesége - a szerk.) kiírta ezeket a jeleneteket, én pedig elkezdtem szelektálni, átírogatni és lerövidíteni az egészet, mert nagyon hosszúak voltak. Persze benne vagyok én is, de a színészek legalább annyira benne vannak, ugyanis nagy részben a saját maguk által improvizált szövegeket mondják. Aztán megkapták az általam átírt és megdolgozott jeleneteket, megtanulták, újra próbáltuk, még a hibákat is begyakoroltuk. Ezekben a beszélgetésekben az ember nem hosszú körmondatokban fogalmaz, hanem kicsit szaggatottan, és minél inkább a természetesség irányába kellett tolni. Ekkor következett a forgatás, és viszonylag gyorsan fel is tudtuk venni, mert már be volt próbálva.

- Viszonylag tézisszerűen végigmegy a film azon, hogy egy premier kapcsán milyen kellemetlenségek merülhetnek fel. Azonban nekem például feltűnt, hogy a kritika kimaradt belőle. Hogy mondjuk olvastak volna egy negatív kritikát a filmről. Ezt nem tartottad fontosnak?

- Benne volt. Volt egy verzió, amiben kritikáról annyi jelenik meg, hogy mondja a producer, hogy valami gyomorbajos gyerekek ott írogatnak az interneten. Színvonalukhoz megfelelően geciznek. Tehát körülbelül ennyi volt benne. Azért húztuk ki, mert a jelenet végén volt, és túl hosszú volt már, és ezt még oda kellett volna biggyeszteni csak ezért az egy poénért, meg hogy oda is szúrjunk egyet, hát, nem volt különösebb értelme. De sok minden ilyesmi kimaradt, például a politikai részével kapcsolatban...

- Egy kicsit az azért benne van.

- Igen, megjelenik az államtitkár úr. Ezeket azért nem tartottam fontosnak, mert mögötte van, az ember bele tudja képzelni. Azt sem tartottam fontosnak, hogy kiderüljön, hogy ez a film voltaképpen milyen. Mert általában egy film megítélése nem egyértelmű. Amikor a legnagyobb taknyolás van, az ember akkor is kapaszkodik abba az egy-két jó véleménybe, amit mondjuk valami blogban leírnak.

- A Macerás ügyek-ben érzékelhető volt a francia újhullám hatása, ami ebben a filmben megint visszatért. Például abban a jelenetben, amikor a taxiban beszélgetnek és a kamera nem azt veszi, aki beszél, hanem csak megy jobbra-balra, mint az Éli az életét-ben.

- Igen. Rám a hatvanas évek filmjei a mai napig nagyon nagy hatással vannak. Speciel a francia újhullám mostanában már nem annyira, mert azon túl vagyok, de nagyon szeretek benne bizonyos dolgokat. A bátor és fifikás filmnyelvi és formanyelvi megoldásokat, amik hagyják az embert kicsit lélegezni és gondolkodni. Pontosan az a snitt olyan hogy látod ezt, hallod a szövegeket, és a kameramozgás egy furcsa tempót ad a filmnek. Ezeket nagyon szeretem, de általában a hatvanas éveket is, és ha mondjuk ehhez a filmhez analógiát lehetne keresni, akkor inkább a Cassavetes filmjeit hoznám be. Őt persze sokkal monumentálisabbnak és megközelíthetetlennek tartom, nagyon nagyra becsülöm azt, amit ők csináltak azzal a pár filmmel, saját pénzükből, hihetetlen kínszenvedések árán.

- Igen, csak mondjuk Cassavetes azért jobban rámegy arra, hogy kényelmetlenül érezze magát a néző.

- Igen. Ez a film meg inkább szórakoztat. Cassavetes besokkol rendesen, neki is van egy hasonló filmje, a Premier. A világ egyik legjobb filmjének tartom, de iszonyatosan durva.

- Például azt a kínos jelenetet, amikor Vásári József leveszi a bajszát Cassavetes szerintem sokkal tovább húzta volna, te még viszonylag kíméletes vagy a nézővel...

- Igen. Egyébként az is megtörtént dolog volt. A filmben levő dolgok valós eseményekből rakódnak össze. Mindenki behozta a saját élményanyagát. Én feldobtam azokat a helyzeteket, amik ezerszer játszódtak le a környezetemben, a színészek pedig belepakolták azt, ahogy az ő életükben ez lejátszódott. A bajuszos történet Józsival megtörtént rendesen. Az az ő története, és megkérdeztem előtte, hogy berakhatjuk-e a filmbe. Gondolkodott egy kicsit rajta, de mivel érett, komoly és bátor ember, ezért bevállalta. Mert ez nem egyszerűen csak egy vicc, hanem egy ember életében ez egy nagyon-nagyon kemény dolog.

Nézz még több képet Hajdu Szabolcsról!

- Mondtad azt is, hogy paródiákra épül a film, és tudjuk, hogy ez a magyar filmes közeg nem éppen az öniróniáról híres. Tartasz attól, hogy sértődések lesznek?

- Én azt mondom, amit Hofi Géza mondott annak idején: "Akinek nem inge, ne vegye magára, akinek inge, az meg öltözködjön föl". Aki megsértődik ezen, annak rossz. Én nem félek ettől, mert a véleménynyilvánítással járó konfrontációt mindig vállalom. Ráadásul szerintem nem ellenszenvesnek állítom be őket, hanem az látszik, hogy emberek egyszerűen bajban vannak, nincsenek a helyükön. Nem rosszindulatú és abszolút elmebeteg emberek gyülekezetét látjuk, hanem olyanokat, akik esendőek, keresik a helyüket, kényszerpályán mozognak.

- A magyar filmes közegben mintha nem lenne hagyománya a vélemények szabad áramoltatásának. Mindenki szembedicséri a másikat és utána a háta mögött meg elmondja minden rossznak.

- Szerintem ez mindenhol így van, nem csak a filmes közegben. A színházi közegben ugyanez van. Nem tudom ki mondta, lehet hogy én, lehet hogy más, hajlamos vagyok arra, hogy a nekem tetsző gondolatokat kisajátítom, hogy a Magyar Filmszemle az az időszak, amikor néhány nap alatt többet hazudik az ember, mint egész évben. Ez tényleg így van. És valószínűleg így van a színházi szemléknél is, és mindenhol, ahol véleménynyilvánítás van. És nem azért hazudsz a szemébe valakinek, mert gerinctelen vagy, és nem mered elmondani a véleményedet, hanem sok esetben azért, mert nem akarod megbántani. Lehet hogy azért, mert szereted. De ezek hülyeségek, mert az az ember úgyis érzi, sőt, kihegyezetten érzi, hogy mi a helyzet, és már-már paranoiás.