A moziban legalább meleg van

Vágólapra másolva!
Van egy jó hírünk. Idén télen sem maradunk jó filmek nélkül, úgyhogy érdemes lesz néha kimozdulni a meleg szobából, és célba venni a legközelebbi filmszínházat. A műkedvelő szerző harminc filmet ajánl a kedves olvasó figyelmébe.
Vágólapra másolva!

A mesterdetektív (Sleuth)
Rendező: Kenneth Branagh
Szereplők: Jude Law, Michael Caine
Mozibemutató: 2007. december 27.


Ebben a filmben a történet mellékes, hiszen nem ezért fognak emlékezni rá az emberek évek múlva is, hanem azért mert két színészgeneráció csap össze, a vén Michael Caine, aki A cápa bosszúja című filmben alakított nagyot, és a tejfelesszájú Jude Law, akit egyelőre csak a legelvakultabb filmőrültek ismernek, hiszen eddig még nem sikerült neki a nagy áttörés. Talán majd most.

Korábban:Velence: Felrántják az ajtót, Jude Law és Michael Caine szívatják egymást

+ + +

Golyózápor (Shoot Em Up)
Rendező: Michael Davis
Szereplők: Clive Owen, Monica Bellucci, Paul Giamatti
Mozibemutató: 2007. december 27.


Látszik, hogy Árpa Attila Nyugaton töltötte a gyermekéveit, különben máshogy nem fordulhatna elő, hogy mi magyarok úttörők lennénk egy filmes műfajban, márpedig az Argo úttörő volt. Ez a Golyózápor csak egy nagyon gyenge utánérzésnek tűnik, aminek a legnagyobb hibája, hogy hiányoznak belőle az olyan kult karakterek, mint Balogh Tibi meg Pszicho.

+ + +

Red Road
Rendező: Andrea Arnold
Szereplők: Kate Dickie, Andrew Armour, Tony Curran, Nathalie Press, Martin Compston
Mozibemutató: 2007. december - [origo] filmklubos vetítéssel


A kör
és a 8 mm után itt az újabb filmfelvételekkel ijesztgető thriller. Ezúttal a tévéstúdióban dolgozó főhősnő egy perverz férfit fedez fel az egyik felvételen, akivel természetesen később ő maga is összegabalyodik. Úgy gondolom, hogy 2007-ben kicsit többre lenne szükség forgatókönyv szempontjából. Valószínűleg a filmstúdió is így gondolhatta, mert a felvételek minőségéből nagyon úgy tűnik, hogy költségvetésileg nem nagyon voltak elengedve a film készítői.

Korábban: Ökokatasztrófa és voyeurködés

+ + +

Esküvő után (Efter brylluppet)
Rendező:
Susanne Bier
Szereplők: Mads Mikkelsen, Sidse Babett Knudsen, Rolf Lassgard, Stine Fischer Christensen, Mona Malm
Mozibemutató: 2007. december - [origo] filmklubos vetítéssel


Úgy látszik, idén nem voltak formában a forgatókönyvírók, hiszen az Esküvő után története sem túl eredeti. Adott egy vademberek között felnövő fiatalember, akit felkarol egy tehetős, idősebb úr. Persze a kis Maugli elszereti pártfogójának szemrevaló menyasszonyát, amitől a mecénás éktelen haragra gerjed, és jelenetet rendez az esküvőn. Nem akarok spoilerkedni, de a befejezésre azért marad egy hatalmas csavar. Az úriember leveszi a kezét a hálátlan ördögről, és újból meghódítja menyasszonya szívét. Talán ez az ütős befejezés megmenti az amúgy nagyon laposnak tűnő filmet.

+ + +

Legenda vagyok (I Am Legend)
Rendező: Francis Lawrence
Szereplők: Will Smith, Salli Richardson, Alice Braga, Charlie Tahan, Thomas J. Pilutik, Paradox Pollack, Michael Ciesla
Mozibemutató: 2008. január 3.


Azt mondja meg nekem valaki, hogy miért pusztul ki az emberiség attól, hogy pár repülőgép vagy rakéta beleszáll egy New York-i hídba! Innentől kezdve nem tudom komolyan venni ezt a filmet. Utálom, ha hülyének néznek.

Korábban: Will Smith az utolsó ember a Földön