A moziban legalább meleg van

Vágólapra másolva!
Van egy jó hírünk. Idén télen sem maradunk jó filmek nélkül, úgyhogy érdemes lesz néha kimozdulni a meleg szobából, és célba venni a legközelebbi filmszínházat. A műkedvelő szerző harminc filmet ajánl a kedves olvasó figyelmébe.
Vágólapra másolva!

Boldog új élet
Rendező: Bogdán Árpád
Szereplők: Orsós Lajos, Gőczi Michaela, Szilvási István, Tzafetás Roland, Daróczi Ágnes, Kursinszki Lívia, Kovács Zsolt
Mozibemutató: 2007. december 6.


Kedves olvasók! Tegye fel a kezét az, aki szerint 2007-ben szükség van egy némafilmre! Sajnos ebből is látszik, hogy a világ elszaladt mellettünk. Ez a műfaj nyugaton már a '30-as években ósdinak számított. Legalább lenne benne pár humoros, seggberúgós, bunyós, lépcsőn tolókocsival lezúgós jelenet, de még az sem, pedig ezek a jelenetek tették klasszikussá az olyan burleszkfilmeket, mint a Patyomkin páncélos.

Korábban: Rezzenéstelen tekintettel

+ + +

Kalifornia királya (King of California)
Rendező: Michael Cahill
Szereplők: Michael Douglas, Evan Rachel Wood, Allisyn Ashley Arm, Willis Burks II, Willis Chung
Mozibemutató: 2007. december 13. - [origo] filmklubos vetítéssel


Michael Douglas ezúttal egy kissé habókos figurát formál meg, aki valami kincset keres Kaliforniában. Nem hiszem, hogy ebből a filmből átütő siker lesz, de a fia, Kirk biztos büszke rá, hogy édesapja még kilencven fölött sem hagyta abba a filmezést.

Korábban: Michael Douglas kincset keres

+ + +

A bárányok harapnak (Black Sheep)
Rendező:
Jonathan King
Szereplők: Matthew Chamberlain, Tammy Davis, Oliver Driver, Peter Feeney, Glenis Levestam, Jono Manks, Danielle Mason
Mozibemutató: 2007. december 13.


Ha jól értem, ez egy ilyen művészfilmbe oltott tanmese arról, hogy lehet, hogy valaki halál cukin néz ki, de közben meg elképzelhető, hogy egy vadállat lakozik benne. Azért jó a témaválasztás, mert ilyen emberek körülöttünk is élnek szép számmal, elég, ha csak Pándy tiszteletesre gondolunk.

+ + +

Macskafogó 2
Rendező: Ternovszky Béla
Mozibemutató: 2007. december 20.


Ha azt írtam korábban, hogy elszaladt mellettünk a világ, akkor most nem is tudom, mit mondjak. Mikor szerte a világban naponta jönnek ki az igényesebbnél igényesebb ún. 3D-s mesefilmek és zenei klipek (Crazy Frog, hogy mást ne mondjak), akkor a mi kis nemzetünk előáll egy olyan rajzfilmmel, ami kivitelezésileg abszolút az átkos rendszert idézi, és történetileg sem nyújt többet, mint mondjuk a szintén nem mai gyerek Vili, a veréb. Dereng, hogy ennek a rajzfilmnek volt valami előzménye, de kétlem, hogy bárki is emlékezne rá. Felesleges ilyen obskúrus dolgoknak folytatást csinálni.

Korábban: Nézd meg a Macskafogó 2 előzetesét!

+ + +

A nemzet aranya - Titkok könyve (National Treasure: Book of Secrets)
Rendező: Jon Turteltaub
Szereplők: Nicolas Cage, Harvey Keitel, Diane Kruger, Jon Voight, Helen Mirren, Ed Harris, Bruce Greenwood
Mozibemutató: 2007. december 20.


Nagyon ígéretesnek tűnik ez a film, hiszen a '80-as évek óta vár a világ egy vagány régészre, aki nem csak hatalmas szakmai tudással rendelkezik, de nem futamodik meg, ha egy jó kis bunyóról vagy egy jó kis csajról van szó. Drukkolok, hogy sikeres legyen ez a film, mert ha az lesz, talán elkezdhetünk reménykedni egy új Quatermain-moziban.