Pisztolyok, töltények, lányok - Bond-főcímek

Vágólapra másolva!
Erotikus táncot lejtő nők árnyai, csillogó gyémántok, elsütött revolverek és egy fülbemászó dal jellegzetes stílussal. Írjunk akár 1962-t vagy 2006-ot, egy ilyen jelenetsor után mindannyian tudjuk: az elkövetkező két órában a legendás angol titkosügynök, James Bond kalandjait fogjuk végigizgulni.
Vágólapra másolva!

A betétdalt a Garbage adja el, akik alternatív rockzenekarként meglepetést okoztak azzal, hogy elvállaltak egy Bond-főcímdalt. A szám jól eltalált, a hangszerelésre sem lehet panaszunk, és tele van a John Barry-re jellemző klasszikus jegyekkel. Shirley Manson énekesnő is kitesz magáért, és bár az ő hangját nem kimondottan Bond-betétdalokhoz találták ki, az egykori jazzénekes apuka hatása csak előjön a szám előadása során, így végeredményben egy egész jó főcímdalt kapunk.

A The World is Not Enough David Arnold szerzeménye, a szöveget Don Black írta. Ő írta korábban több Bond-betétdal szövegét is John Barry zeneszerző társaként, például a Tűzgolyó, a Gyémántok az örökkévalóságnak vagy Az aranypisztolyos férfi című filmeknél, de Az olasz meló-nál is együtt dolgoztak. Számos librettót írt Andrew Lloyd Webbernek, és rengeteg díja közt van Tony, Oscar és Golden Globe is.

Ebben a filmben láthatjuk a széria leghosszabb pre-title jelenetét, amely nagyjából tizennégy perces. Az ezt követő főcím leitmotivja, igazodva a film témájához az olaj és a tűz. Na persze itt is megjelennek az elmaradhatatlan lengén öltözött lányok, a pisztolygolyókat és revolvereket azonban repkedő cseppekre és pumpáló olajkutakra cserélték. Szépen sikerült a főcím előtti történet átvezetése a főcímbe, a 007-es ügynök a londoni Millennium Dome-ról csúszik bele az olajba. (Egyébként ez volt az első alkalom, hogy a frissen felépült Millennium Dome filmben szerepelt.) Aztán láthatunk körülbelül minden olyan vizuális ötletet, amit az olajtémából ki lehetett hozni: a fekete, nyúlós csöpögés vagy a vízen lebegő olaj színejátszása. Jó ötlet, és szépen sikerült megvalósítani azt, mikor a valószínűleg kék háttér előtt fölvett és kékre festett lányokra olajat csorgatnak, így csak az festi meg a meztelen alakokat, minden más részük láthatatlan marad. De ügyesen oldották meg a csobbanó olajcseppeket is, amely lassú táncot lejtő latexruhás hölgyekké változnak.

A film címe, A világ nem elég amúgy az 1969-es Őfelsége titkosügynöke című Bond-filmben is feltűnik: a 007-es családi címerén szerepel ugyanez a mondat latinul: Orbis non sufficit.