Vágólapra másolva!
A nemek harcáról soha senki sem állította, hogy tisztességes játszma lenne, különösen olyan résztvevőkkel, mint a már a hazai mozikat is meghódító Alfie. Tízes listánk első helyét mégsem ő foglalja el, hiszen a filmvilág szolgál jó pár elrettentő példával a gyanútlan hölgyek számára. A következő szoknyapecérektől (és imitátoraiktól) óva intjük kedves olvasóinkat, mert az ő esetükben szó sem lehet a szülőknek bemutatásról és közös lakáshitelről.
Vágólapra másolva!

6. César, David (Eduardo Noriega, Tom Cruise - Nyisd ki a szemed!, Vanília égbolt)
A spanyol szívtiprónak és amerikai verziójának minden megadatott: vonzó külső, ellenállhatatlan sárm és kifogyhatatlan családi vagyon.

A számos jelentéktelen kaland közül az egyik azonban végzetesnek bizonyul, pont amikor César/David számára először felcsillan az elkötelezettséggel járó szerelem lehetősége. A szívtipró arcát eltorzító és életét romba döntő baleset után egy szürreális megoldás kínálkozik, de akinek rossz a lelkiismerete, az hibernálva sem fog szépet álmodni. Továbbra is a spanyol eredetit ajánljuk elsősorban!
Felszedőduma: "Üldöz egy őrült nő, ments meg!"

* * *

5. Shane (Katherine Moennig - The L Word, 2004)
Azoknak a hölgyeknek, akik teljes bizonyossággal állítják, hogy a listánkon szereplő valamennyi mocskos macsónak könnyedén ellen tudnának állni, ajánljuk a figyelmébe a Los Angeles-i fodrászlányt, akinek sem a fodrásszékéből, sem az ágyából nem távozott még egy lány sem elégedetlenül.

Forrás: Showtime

Szeretőinek számát eddig 800 és 1200 közé saccolja a 25 éves lány, amibe még Warren Beatty is belepirulna. Az USA-ban tavaly bemutatkozott sorozat lazán veri a már említett Szex és New York-ot a színvonalat illetően, Shane és a többi főszereplő színésznő láttán pedig nem csak a leszbikus nézők lélegeznek szaporábban. (Az itthoni tévépremierben egyelőre csak reménykedni lehet.)
Felszedőduma: "Gyönyörű vagy, és nagyon kedvellek. De sok embert kedvelek..."