Oscar-visszaszámlálás indul

Vágólapra másolva!
Tavaly ilyenkor izgatottan várta a filmvilág, hogy visszatérjen a Király, és az Amerikai Filmakadémia is letudja tartozását a grandiózus A Gyűrűk Ura-trilógiával szemben. Hasonló leosztott lapok és egyértelmű éllovasok nélkül indul az idei filmes díjkiosztószezon, hetente újabb és újabb kitüntetésekkel egészen 2005. február 27-ig.  Támad a szőkített makedón vezér ír akcentussal, kísért még Jézus Krisztus, a szupersztár, Szabó István pedig ezúttal nem Magyarországnak, hanem Annette Beningnek hozhat dicsőséget. Lássuk az idei díjakért esedező felhozatalt!
Vágólapra másolva!

Javier Bardem (A belső tenger)
A spanyol színészóriás 5 évvel az előző jelölése után (Mielőtt leszáll az éj - Nézd meg azonnal az [origo] tékában!) újra a hollywoodi ligában versenyez. Alejandro Amenebár (Más-világ) filmje az eutanáziáról a legnagyobb esélyes a külföldi filmek között is, de a velencei filmfesztivál zsűrije után az Európai- és az Amerikai Filmakadémia is be fog hódolni Bardem alakításának a nyaktól lefelé béna emberi jogi harcos szerepében.
Itthoni bemutató: 2005. március 3.

Jamie Foxx (Ray)
A hölgyek mezőnyében a teljes külső elváltozást szinte minden évben díjjal jutalmazták, idén pedig Foxx átlényegülése a legendás Ray Charlesszá az, amiről jó előre mindenki kijelentette, hogy Oscart ér. A film leforgatása után elhunyt vak bluesénekes megformálása álomszerep, amelyért agyondicsérték a 37 éves afroamerikai színészt, aki maga játszik a filmben a zongorán, és műszemeket viselt, amelyek a forgatás idejére napi 10 órára valóban vakká tették. A szezon első díja (National Board of Review) már az övé.
Itthoni bemutató: 2005. február 3.

Johnny Depp (Én, Pán Péter)
Tavaly kellemes meglepetés volt mindenki kedvenc Johnnyjának Oscar-jelölése A Karib-tenger kalózai-nak teljesen kattant kapitányának a szerepéért. A sors iróniája, hogy az Én, Pán Péter-t egy évvel korábban forgatták, csak dobozban lapult idén őszig. A filmet éltető kritikusok sosem felejtik el megemlíteni, hogy Depp alakítása ezúttal nem állhat meg csak a jelölésnél.

Liam Neeson (Kinsey)
Alfred Kinsey az emberi szexualitás kutatója volt, élettörténete az idei torontói filmfesztivál nagy kedvence lett. Sokáig a legjobb film kategória éllovasaként is tekintettek rá a kritikusok, de valószínűbb, hogy a puritán Akadémia csak a színészi alakítások között gondol majd rá. Liam Neeson második jelölése lehet a Schindler listája után.
Itthoni bemutató: 2005. február 24.

Az ötödik helyre felsorakozik a teljes tavalyi mezőny. Johnny Deppen kívül díjesélyes alakítással tér vissza a tavalyi nagy vesztes Bill Murray (The Life Aquatic with Steve Zissou), a nyertes Sean Penn (The Assasination of Richard Nixon) és újabb jelölés reményében Jude Law (Lépj közel!) is. Kizárt, hogy Javier Bardem mellett még egy idegennyelvű alakítás bekerüljön a végső ötbe, de két érdemes teljesítményének bármelyikével okozhat meglepetést a mexikói Gael García Bernal (Rossz nevelés, A motoros naplója), bár valószínűbb, hogy a két film között megoszló szavazatok inkább hátrányára válnak majd.

Bill Murray a The Life Aquatic with Steve Zissou-ban

Régóta kijárna egy díj Jeff Bridgesnek (Door in the Floor) és az idei Sundance fesztivál kedvencének, Kevin Baconnek (The Woodsman), valamint ezúttal Tom Cruise is megérdemelné gonoszkodásának (Collateral - A halál záloga) a jutalmát. A két fiatal szívtiprónak (Colin Farrell - Nagy Sándor, a hódító, Leonardo DiCaprio - The Aviator) pedig valószínűleg maradnak a tinilány-magazinok díjai.

Tippünk a befutóra: Johnny Depp (Finding Neverland)