Johnny Depp, a kívülálló

Vágólapra másolva!
Johnny Depp az örök lázadó figuráját jelképezi Hollywoodban, amit egy régi kollégája így egészített ki: "az ok nélkül is lázadó". Mi más lehetett volna erre Depp reakciója, ha nem az, hogy szembeszállt a skatulyával? Ő inkább az örök kívülálló szerepkörében fürdik.
Vágólapra másolva!

Egy Kate Moss-szal töltött év után találkozott a modell francia alteregójával, Vanessa Paradis színész-énekesnővel, aki mellett végre úgy érezte, hogy révbe ért. "Azonnali és teljességgel váratlan élmény volt. Csak az ösztönök irányítottak. Meglátsz egy gyönyörű lányt a szoba túlsó felén, és van egy állati reakciód. Nem arról van szó, hogy rögtön felismered, milyen fantasztikus, lenyűgöző személyisége van, milyen csodálatos anya lehet belőle, és ettől mennyivel szebbé válhat. Abban az első pillanatban csak a nyakát láttam, ahogy megfordult, és nem akartam hinni a szememnek. Nem tudom, miféle vonzerő húzott hozzá, de varázslat volt, az biztos. A végzet"- emlékszik vissza.

Megismerkedésük után három hónappal Paradis már terhes volt kislányukkal, Lily Rose-zal, aki idén betöltötte a negyedik életévét. Azóta pedig született egy öccse is, Jack. A család Dél-Franciaországban telepedett le, és példás harmóniában él.

"A család mindent megváltoztatott az életemben" - nyilatkozta Depp. "Mindent, és tulajdonképpen semmit. Az igazi revelációt ugyanis az jelentette, hogy végre rátaláltam arra a személyiségemre, amiről mindig is tudtam, hogy bennem bujkál, de nem találtam hozzá az utat. A gyerekeim születése elvezetett ehhez az énemhez. A családom jobb embert faragott belőlem, összeszedettebb vagyok, mint valaha."

Nem is hagyja el őket egy hétre sem. Ha épp Los Angelesbe szólítja a munka, Paradis és a gyerekek követik őt, és vele laknak Bela Lugosi házában. És amint végzett, visszatérnek Franciaországba. Depp szerint ez most már mindig így lesz. Soha többé nem szeretne Amerikában élni, legfeljebb ott dolgozni. 2004-ben három amerikai produkcióban forgat, egy francia filmben és egy angolban. 2005-ben pedig két alkotás főszerepe várja. Johnny Depp 40 évesen ereje teljében van.

Gyárfás Dóra