Mátrix előtti csend a mozikban

Vágólapra másolva!
A Mátrix-Forradalmak világpremierje előtt mindenütt - Amerikában és Budapesten is - megcsappant a mozik közönségének létszáma. Se nagy premierek, se nagy kasszasikerek nem kapcsolódnak az elmúlt hétvégéhez, csupán relatív sikert könyvelhetett el egy-egy alkotás. 
Vágólapra másolva!

A Mátrix - Forradalmak premierje előtti utolsó hétvége a vihar előtti csend jegyében telt az amerikai mozikban. Jóval kevesebben váltottak jegyet, mint az elmúlt hétvégén, amikor a Horrorra akadva harmadik része kasszát robbantott, és várhatóan jövő héten is milliók zarándokolnak majd el a jegypénztárakhoz.

Az elmúlt hétvége tehát csendesebben telt, továbbra is a Horrorra akadva 3 sikerével, mely azonban nyitó bevételének még a felét sem produkálta a második hétvégéjén. A második helyre azonban egy premierfilm, a Disney Brother Bear című animációs alkotása került, mely további bizonyítéka annak, hogy az ősz a gyermek-, ifjúsági és családi filmeknek kedvez. A Brother Bear című klasszikus rajzfilm18,5 millió dollárral indított.

Már csak a harmadik helyen, de még mindig az élvonalban a The Texas Chainsaw Massacre című horror, mely most már egész biztosan kasszasikerként zárhatja karrierjét. Ettől azonban még távol áll a Runaway Jury című sztárparádé (John Cusack, Dustin Hoffman, Gene Hackman és Rachel Weisz közös filmje), mely 60 millió dolláros költségvetésének még mindig csak a felét hozta vissza.

A top 10-es listán még mindig szerepel a Kill Bill és a Kegyetlen bánásmód, de már csak mérsékelt sikerrel, a The School of Rock hasonló helyezése azonban a hosszú távú siker bizonyítéka.

A hétvégén startolt In The Cut, Meg Ryan legújabb munkája - melyben új oldaláról mutatkozik be - még a vad szexuális jelenetek ellenére sem dobbantott nagyot: csupán a tizedik helyezést érte el a premiert követő hétvégén. Kis költségvetése (12 millió dollárból készült) azonban lehetővé teszi, hogy lassan, de biztosan megtérüljön a befektetés.