Csúszópénzért cserébe állított ki horgászengedélyeket egy hódmezővásárhelyi férfi
Ketten is szereztek tőle papírt, anélkül, hogy a vizsgát letették volna.
Ketten is szereztek tőle papírt, anélkül, hogy a vizsgát letették volna.
Elővigyázatosságból csak korlátozott számú vizsgázót fogadnak, mégsem nőtt a várakozási idő.
A résztvevők csak korlátozott számban jelenhetnek meg a helyszíneken.
Újra kell írniuk a felsőoktatásban pontokat érő AP-ket.
Rendkívül elit társaságba került a svéd izomkolosszus.
A vizsga végeredményét a szóbeli vizsga eredménye nélkül kell megállapítani.
A befizetett vizsgadíjat azonban senki nem veszíti el.
Két héten belül kapnak vizsgaidőpontot a vizsgára, tavasztól pedig bankkártyával is fizethetnek a vizsgázók.
Az érettségizők rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgát tehetnek.
A sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját pedig már tizezren kaphatták vissza.