Veronai buszbaleset: per indulhat a buszos cég és az üzemorvos ellen is
Az olasz bíró ítéletéből kiderül, hogy a sofőr olyan súlyos beteg volt, hogy az élete is veszélyben volt. Az üzemorvos
Az olasz bíró ítéletéből kiderül, hogy a sofőr olyan súlyos beteg volt, hogy az élete is veszélyben volt. Az üzemorvos
A hozzátartozók Magyarországon is eljárást akarnak indítani a buszt üzemeltető cég ellen.
A járvány után ma folytatódik a bírósági tárgyalás. A szülők a legszigorúbb büntetést szeretnék a sofőrnek.
Összesen közel 2 milliárd forintot fizettek ki.
Megállapodtak a busztársaság biztosítójával a hozzátartozók.
Folytatódik a veronai bíróságon a 17 halálos áldozatot követelő busztragédia pere.
A bíróság elfogadta a koronatanú vallomását.
Néhány héten belül ítélet születhet az Olaszországban zajló perben.
Az autópályarendőrök kísérik a betonoszlophoz a hozzátartozókat.
Röviden összefoglaljuk, hogyan áll a per most.