Szijjártó Péter: Frusztráló, felháborító és botrányos a nemzeti kisebbségek felszámolását célzó újabb ukrán javaslat
Ukrajna 2014 óta folyamatosan és szisztematikusan építi le a nemzeti kisebbségek jogait.
Ukrajna 2014 óta folyamatosan és szisztematikusan építi le a nemzeti kisebbségek jogait.
Mutatjuk, hogyan segíti a lakosságot, a családokat, valamint a vállalkozásokat, ha megszavazza a parlament.
Így jelentősen csökken az esélye, hogy kiskorúak közelében legyenek - írta a frakcióvezető.
A pénzügyminiszter bejelentette, hogy az adókönnyítésről szóló törvényjavaslatot nemsokára az Országgyűlés elé terjesztik.
A jövő évi költségvetés a gazdaság újraindításáról szól, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Új feladatokat kapna a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Feladatuk az intézmények belső rendjének fenntartása lesz.
A korábbi ágazati különadóhoz hasonlóan szintén elsősorban a nagyvállalkozásokat terheli majd.
Ha a házelnök és a köztársasági elnök soron kívül aláírja - írta Varga Judit.
Rendhagyó módon csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés.