Szigetváriék egy nap alatt villantottak egy százast
Zajlik az Együtt internetes tagtoborzása, nem bíznak abban, hogy tízezrek csatlakoznának.
Zajlik az Együtt internetes tagtoborzása, nem bíznak abban, hogy tízezrek csatlakoznának.
Az Együtt-PM társelnöke szerint hiba pozícióharcot nyitni.
Összeállt a baloldali ellenzék, Falus Ferenc Budapest meggyógyítására és a Fidesz hatalmának megtörésére készül. Interjú.
Belehúzott az Attila egy ügyes, de az MSZP-t is tönkretevő hatalmi játékba.
Nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség a bővítés, így a Kúria szerint sem lehet róla szavazni.
Ha emiatt nem lesz frakciójuk, azt is bevállalják.
Egy olyan aktacsomagot kaptak, amiben szerintük 8-10 ezer hamis ajánlás van.
Gyurcsány szerint csak nyugalom és felebaráti szeretet kell a Fidesz leváltásához. Nem úszták meg kedvenc ABBA-slágerét Mohácson sem, ahol előkerült a Pa-dö-dö nudizása is.
Megint pechjük volt, de úgy érzik, nem jártak rosszul. Hirtelen ötlettel rakták a tüntetést a Békemenet utánra.
Elutasították a választási csalásról szóló beadványt.