Saját apja akarta megerőszakolni a Playboy-modellt
Új dokumentumfilm készült a 2007-ben meghalt Anna Nicole Smith életéről, amelyből megdöbbentő dolgok derülnek ki.
Új dokumentumfilm készült a 2007-ben meghalt Anna Nicole Smith életéről, amelyből megdöbbentő dolgok derülnek ki.
A nő egy újságcikkből tudta meg, hogy partnere fertőzött.
Azzal védekezik, hogy a férfi szerep átvette az irányítást az élete felett.
Több nő is azzal vádolja, hogy elkábította, majd szexre kényszerítette.
A tanácsadó azt mondja az áldozatoknak, hogy ne jelentsék be a velük történteket, inkább mondjanak fel és távozzanak.
És néha cigarettát is, vagy pénzt.
A kislány elmondta édesanyjának, hogy mit tettek vele a családtagok, de az anya nem tett semmit.
Ráadásul megfenyegette és megzsarolta alkalmazottját.
A beteg testvérpár négy éven át tette pokollá a kislány életét.
Mióta bajnoki címre vezette a csapatát, csupa szörnyűség érte a családját.