Nagy mennyiségű húskészítményt hívnak vissza az USA-ban
Több mint 1100 tonna konzervhús lehet szennyezett.
Több mint 1100 tonna konzervhús lehet szennyezett.
Értékes földterületek váltak művelhetetlenné a Niger folyó deltájában a cég vezetékeiből szivárgó olaj miatt.
Pedig azok inkább egy csatornához hasonlítanak, legalább 150 típusú baktériummal.
Fontos dologról nem beszélnek, pedig mindenkinek ez lenne az érdeke.
Még nem tudják, hogy mi történhetett.
A világ vezető tudósai szerint az ember által okozott hatalmas fajpusztulás sürgős intézkedést igényel.
Összefüggésben van a sűrű vasúthálózattal is.
Annyi mikroműanyag van már az ivóvízben, hogy egy átlag ember egy hét alatt egy hitelkártyányit fogyaszt el azzal, hogy iszik.
A házhosszállítás okozta légszennyezés mértékét vizsgálták egy nemzetközi kutatásban, meglepő eredményekre jutottak.
Mutatjuk a szakmai szervezetek ezzel kapcsolatban kiadott hivatalos állásfoglalását.