Egyre gyakoribb a melanoma előfordulása Magyarországon
Háromezerre tehető az új melanomás esetek száma hazánkban.
Háromezerre tehető az új melanomás esetek száma hazánkban.
A kutatás célja a növekvő energiaigény miatt egyre fontosabbá váló zöld energiatermelés környezetbarát módon történő növelése és megfelelő alkalmazása.
Szellemi elődje, a kolozsvári jezsuita kollégium alapításának 440. évfordulóját és az egyetem Szegedre érkezésének centenáriumát ünnepli idén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
A közel 3 milliárd forint értékű berendezés több millió biológiai minta tárolására és gyors azonosítására lesz alkalmas.
Gulyás László megengedhetetlen módon beszélt.
A szegedi Dóm térre közel 28 ezer mécsest helyeztek el, eddig ugyanis ennyi magyar áldozatot követelt a járvány.
Elismerték a tudományos és oktatási tevékenységüket.
Közel 20 ezer intézmény közül idén bekerült a világ vezető egyetemeinek top 3,5 százalékába.
Többek között az agyi érkatasztrófa és a szívelégtelenség túlélési esélyeit vizsgálták.
Az új készülék a koronavírus-fertőzöttek és a csecsemők életét is megmentheti.